Eddig két embert sikerült azonosítani, akik bizonyítottan nagyon élik a NER-t:
Csakhogy az idei nyár megmutatta, hogy a NER legboldogabb emberének címéért folyó versenyt utcahosszal látszik megnyerni egy nevető harmadik: az 50 éves Lentulai Krisztián, aki már ott tart, hogy Németh Szilárd videós főzőcskéjére is betoppanhat váratlanul fordított baseballsapkában lejattolni.
Ha valaki nem ismerné Lentulait, a gyanúsan saját szerkesztésű Wikipedia-oldala azt írja: „Karrierje eddigi legnagyobb ismertségét a HírTV Paláver című élő, interaktív műsora hozta, karakteréhez legközelebb pedig Bezzeg című egykori Hír FM-es portréműsora állt.” De magát csak így jellemzi:
„Gyermek, apa, patrióta, lemezgyűjtő, football freak. Verbálidióta. A Mandiner munkatársa.”
Egy ideje a Hotel Lentulait csinálja a Mandineren, itt látogatta meg Orbán Viktor is, akinek megmutathatta egy, a miniszterelnökkel készült régi, rajongói képét is:
Pedig nem indult ígéretesen Lentulai szezonja, hiszen május végén még ingerült videóban nevezte véletlenül színvonaltalannak a Harcosok Klubját.
De aztán júniusban áttört valamilyen gát: előbb (hogy nehogy perképesen fogalmazzunk) egzaltáltan tudósította végig a Pride-közvetítéseket, majd július elején propagandistáktól szokatlan személyességgel posztolt egy bécsi koncertről:
Azóta pedig Kubatov Gábor-i értelemben kivirult teljesen: a miami álomutazása óta az egész nyara egy fordított midlife crisis a Tenetben, egy masszív fehérsrác-nyár feat. Brat Summer a Kárpát-medencében, egy hónapokig tartó keresztény-konzervatív binge drinking, egy permanens Fidesz-overdose.
Lentulai Krisztián – az ember, a mítosz, a legenda stb. – még azt is képes volt az előnyére fordítani, hogy élete első Tusványosán – amin gyakorlatilag minden ismertebb fideszest elkapott egy szelfire – az összetartó politikai közössége egyszerűen otthagyta.
Maga Lentulai is bevallotta, hogy némileg túlbulizta magát: „Miközben konkrétan a túlélésért játszom, és Gyuri bá is megdicsért, milyen szarul nézek ki (3 éjjel összesen 10 óra alvás), addig tolok egy felvidéki focis panelt Világi Oszkárral, aztán meg bizonytalan nyugdíjas lépésekben folytatom az utam csülkös babfőzelékért.”
De a mesternek a hosszú hazautat is sikerült pozitívan felfognia: bemutatta, hogy Romániában sem fenékig tejfel az élet (ezzel gyakorlatilag rácáfolva mindenkire, aki valaha kinyitotta a száját). Még azt is videón szemléltette, hogy készpénz híján nem tud szarni a plázában (amit a kommentek alapján éppen átépítettek).
Lentulai Chris az MCC Feszten Kohán Mátyással tombolta végig Ákos koncertjét, amit utána eksztatikus hangulatban meg is szakértettek.
És amiatt is egy egész ország irigyelhette, hogy ájulásig hogyismondjamozhatott a fiatal mandineresekkel:
Lentulai pontosan tudja, hogy amiről nem posztolsz, az meg sem történt, így amikor a trieszti nyaralásán reggelizik egy fánkot kávéval, akkor is beszámol róla, hogy erről az jutott eszébe, hogy Magyar Péter beszart (amire a kormánypárti bulvármédia célozgatott, alaptalanul).
Ezt a szintű YOLO-t természetesen sokan irigykedve figyelik. Őket Lentulai az egyik bejelentkezésével a futballmezzel borított hasát ütögetve biztosítsa arról, hogy jól érzi magát.
Máskor pedig csak teljesen értelmetlen fotókhoz pózol.
Lentulai Krisztián, aki már saját Digitális Polgári Kör alapítására is kapott engedélyt, – szemben szegény Mészáros Lőrinccel – láthatóan a csúcson van, és lassan le is veti magát róla. De a Lentulai Summerből még több hét, talán több év is hátravan… Soli Lentulai gloria!
Kunhalmi Ágnes mutatja az utat, a NER 12. évében is van Jókedv és Remény! 💋😜🌹🎁🤳🙌🤣
„Állt a magyarok miniszterelnöke maroknyi baráttal a nem túl jó fényben, és csak nyúlt az idő, mint a rétestészta” – írja megindító fohászában a Mandiner sztárja.
Lázár János is szóba került, csak nem ilyen kontextusban.
Lentulai Krisztián szerint ez ugyanaz a szint, mint amit a DK, a jobbikosok és a Tisza csinál.
„Jól nyomod, hülye gyerek!” – vagánykodik csibészes mosollyal a Fidesz alelnöke, a kormánypárti ultrák vezére.
2,5 órás, teljesen nézhetetlen, értelmetlen, követhetetlen, idegesítő, stílustalan mindfuck. Ez Christopher Nolan új filmje, a Tenet.
Charli XCX egy éve zöldbe borította a fél világot. Az agyrohasztó bulizás, a fülbemászó hyperpop és a neonzöld alsóneműk mögött rengeteg meló van – a munka gyümölcsét a szigetlakók is megkóstolhatták.
Tényleg nem. És igyekszem elmagyarázni, hogy jóérzésű emberként miért nem érdemes irigyelni ezt a szomorúság Bermuda-háromszögében elveszett, szerencsétlen dollármilliárdost.