Új seriff érkezett Ferencvárosba: Kubatov Gábor drogozós-buzizós diss videókban üzenget Magyar Péternek

vicc

Menczer Tamás vallomásos költészete so 2025/tél! Úgy tűnik, kevés volt az egy szem élőben arcoskodó fideszes, nem volt elég Orbán Viktor Tyler Durdenjét ráereszteni a Kicsire (aki egyébként kb. olyan magas, mint Orbán).

A Nagy – azaz a miniszterelnök, vagy ahogy a PR-videóiban az alattvalói nevezik: Elnök Úr – eggyel följebb utalta a problémát, már közvetlenül a második vonal felel a végső győzelemért: a legfőbb utcai harcos a Fidesz egyik alelnökét, magát a listázós pártigazgatót, a kormánypárti ultrák királyát, az FTC elnökét bízta meg azzal, hogy alázza szét a Tisza Párt elnökét.

Kubatov Gábor neki is látott a feladatnak, rögtön egy laza, férfias videóban baszott oda Magyar Péternek és Radnai Márknak, futballhuligánhoz illő kiállással:

Forrás

Annak ellenére, hogy nem világos, mikor kinek vagy kiről beszél E/2-ben, a csibészes mosollyal leplezett izgatottság dacára is látszik, hogy a videóban a Tisza Párt vezetőit – természetesen minden alap nélkül – buzizó-drogosozó kőkemény pasas már nem az, aki annak idején a könnyeivel küszködve képtelen volt felolvasni a gyerekeinek az Alaptörvény preambulumát. (Nem ő az egyetlen, állandóan a könnyeivel küszködő fideszes.) Vagy aki öt éve meglett férfiemberként a beosztottjai előtt hatódott meg attól, hogy felvett egy öltönyt:

Forrás

Egyébként Kubatov a diss videóját azután posztolta, hogy korábban azzal viccelődött, nem is lesz Pride, szóval ezek szerint akkor mégis lesz, ha a Tisza Párt ott lesz rajta. (Ahogy írtuk, a Pride-tiltással Orbán Viktor a tábort összetartó, az ellenzéket reagálásra kényszerítő, identitásalapú témát dobott be, de Magyar Péter a korábbi ellenzékkel ellentétben eddig is igyekezett kerülni az ilyen megosztó ügyeket, mostanra pedig letisztult a stratégiája: kizárólag saját pályán hajlandó mozogni, az ideológiai alapú fideszes kezdeményezéseket igyekszik jelentéktelennek beállítani, helyette a mindennapi megélhetési nehézségekre építi a kampányát.)

Azóta Kubatov egy újabb videóban egy erkélyről hülyegyerekezte le Magyar Pétert (bár hozzátette, hogy „ez mondjuk szar” volt):

Forrás

Minden jel szerint új seriff érkezett Ferencvárosba. Már csak az a kérdés, hogy ki fog sírni. (Címlapkép: Kiss Bence)

Kapcsolódó cikkek

Ezekben a nehéz időkben az ad erőt, hogy mindennap kapok egy szenvedélyes levelet Menczer Tamástól

Az állampárt kommunikációs igazgatója naponta többször is papírra veti, hogy milyen viharok dúlnak a szívében, és ezt meg is osztja velünk. Egy új Mikes Kelemen, egy Szent Pál, egy Tatjana. Menczer Tamás 10 levele Magyar Péterhez és a magyarokhoz.

Ács Dániel
KULTÚRA

A nagy Magyar-Menczer duett: ha nem látod, nem hiszed el!

- Ne idegeskedj! - NEM VAGYOK IDEGES!!!

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Itt zajlott a szemünk előtt, de észre sem vettük a Karmelitai Harcosok Klubjának óriási trükkjét

Orbán és Menczer nem tartották be az első szabályt, és beszéltek a klubról. Ha mindezt továbbgondoljuk, eljutunk a döbbenetes felismerésig.

Haszán Zoltán
irodalom

Kubatov Gábor, az ember

A Fidesz-alelnök és Fradi-vezér részese volt a 2002-es tömeges rosszullétnek – derült ki a Nagykörúti polgári esteken, ahol megható családi pillanatairól, a legalitás határát súroló kampánymódszereiről, és persze a migránsokról mesélt. A lényeg: emberi – túlságosan is emberi ember ő.

Herczeg Márk
POLITIKA

Bayer Zsolt és Orbán Balázs is azon röhög, hogy elsírta magát a müncheni konferencia igazgatója, csakhogy ezzel van egy kis gond

Több tény is beárnyékolja az Illiberális Férfisírásmentes Övezet meséjét.

Herczeg Márk
elmebaj

Kubatov Gábor szerint ez vicces

Aki nem ismerné: Kubatov Gábor egy 59 éves, felnőtt ember.

Szily László
POLITIKA

Orbán becsapdáz, Magyar máshol jár

Orbán feltekerte az ideológiai alapú politizálást a Pride-tiltással, a vallási alapú alkotmánymódosítással, az Ukrajna-szavazással. Ezek nem csupán a Fidesz táborát rántják össze, Magyar Péternek is csapdát jelentenek. Ő azonban másfelé vette az irányt.

Rovó Attila
belföld

Ultranemzeti hitvallás: Aki primitívnek nevez minket, az pofán lesz verve!

A szellemi futballhuliganizmus legújabb variánsa: a tahóterror komisszárjai snowflake-hablegény-szójafiúkként sértődnek meg, ha erőszakosnak nevezik őket, közben mégis vérontással fenyegetőznek. Az ellentmondás lényege, hogy a pályát teljes egészében be kell focizni.

Herczeg Márk
vélemény