Hétfő délelőtt még mindig nem volt ivóvíz a székesfehérvári kórházban – derül ki az RTL Híradó riportjából. Az intézményben hetek óta fertőzött a víz, ami miatt a szülészeten is csak palackozott ásványvízzel lehet tisztálkodni. Az RTL felvételei alapján pedig a kórház munkatársai is azt javasolják a betegeknek, hogy hozzanak be magukkal nedvestörlőkendőt és palackozott vizet.
Bár Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint a fehérvári kórházban kimutatott kórokozó egy jelzőbaktérium, aminek „jelenléte helyi, műszaki problémára utal, nem jelent közvetlen fertőződési kockázatot”, az Egészségügyi Világszervezet a veszélyes baktériumok közé sorolja a pseudomonas aeruginosát, jelentette ki az RTL Híradójának nyilatkozó szakértő.
Először Földi Judit, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője kezdett el arról posztolgatni augusztus 3-án, hogy nincs víz a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház B épületében, ahol többek között a szülészet is van. Ezután az RTL is beszámolt augusztus 5-én a helyzetről olyan anyákra hivatkozva, akik szerint hetek, hónapok óta ez a helyzet a székesfehérvári kórházban.
Az ügyben később Gulyás Gergelyt is kérdezték a Kormányinfón, Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is meglovagolta a témát, mire az egészségügyi államtitkár, Takács Péter is reagált a Facebookon. Az ügy részleteiről egy hosszabb cikkben számoltunk be, ami bemutatta, hogy a kórházi vízfertőzés ügyét a kormányzati hallgatás és mellébeszélés teszi igazán súlyossá.
A kórház azt tervezi, hogy vesz egy állandó fertőtlenítő gépet a baktériumcsíra-mentes víz érdekében, noha a vegyszerek miatt ez se legjobb megoldás. Azt azonban még nem tudják, mikor érkezik meg a gép. Tájékoztatásuk szerint a korlátozások óta 100 édesanya szült a kórházban, egyetlen szülést sem mondtak le, és a nők bizalma is töretlen.
A kórház igazgatója pedig azt állította, senki nem fertőződött meg a baktériumos víz miatt.
Magyar Péter azóta múlt hét pénteken viszont arról posztolt a Facebookon, hogy egy nyolchónapos kislánynál pseudomonas aeruginosa baktérium fertőzést mutattak ki, miután elhagyta a székesfehérvári kórházat, ahol épp ez a baktérium fertőzte meg a teljes vízhálózatot.
Boldogkői Zsolt biológus szerint az Egészségügyi Világszervezet is a veszélyes baktériumok közé sorolja a pseudomonas aeruginosát.
Ha a kormányon múlik, a mai napig nem igazán tudnánk, mi történik az egyik magyar nagyváros kórházában. A vízfertőzés-botrányt egy DK-s politikus robbantotta, utána a média próbált meg utánajárni a helyzetnek, majd Magyar Péternek sikerült információhoz jutnia a kórháztól. A kormány közben összevissza beszélt, a propaganda a megszólalókat támadta.
Az édesanya és kislánya május végén egy éjszakát töltöttek a kórházban.