A szolnoki polgármestert sem engedték be a városa befogadó otthonába

belföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

„Felháborító belső levél került a birtokunkba. Arra utasítják az intézet dolgozóit, hogy ne álljanak szóba ellenzéki politikussal” – írja Györfi Mihály egy Facebook bejegyzésben. Szolnok polgármestere azután akarta meglátogatni az intézményt, hogy vasárnap az RTL Házon Kívül című műsorában bemutatták, hogy súlyos bántalmazás és elhanyagolás történt az otthonban.

Névvel és arccal vállalta egy lány, hogy 15 éves korában fogdosta a szolnoki otthon egyik nevelője, aki a lány állítása szerint egy 6 éves kisfiút is odavágott az ágyhoz, mert felidegesítette magát a gyerek viselkedésén. Kovács Evelin arról is beszélt, a gyerekfelügyelő többször ordibált és be is volt rúgva. A műsorban elhangzott, a középkorú férfi megverte a fiúkat és molesztálta a kislányokat.

A riport megjelenése után Szolnok polgármestere hétfőn megpróbált az intézménybe bemenni és tájékoztatást kérni, de mint írta, ezt megtagadták tőle. Emellett posztjában közzétett egy kézzel írt levélről készült fotót is, amit egy intézményi dolgozó küldött neki, és elmondása szerint egy másik dolgozó is megerősítette, hogy látta ezt.

A levélben feltehetően az otthon egyik alkalmazottja azt írja többek között munkatársainak, hogy Magyar Pétert és kollégáit ne engedjék be. Valamint, hogy senki nem adhat semmilyen interjút az üggyel kapcsolatban.

Györfi a posztját azzal zárta, hogy azonnali választ vár a belügyminisztériumtól és Pintér Sándortól, hogy

„ez valós-e, és ki adott erre utasítást!? Ezt nem fogjuk ennyiben hagyni.”

Közben Fülöp Attila a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára videóban reagált a a befogadó otthont ért vádakra. Mint elmondta, szerinte a vasárnapi riportban elhangzottak részei annak a brutális támadás sorozatnak amit a gyermekvédelem ellen már egy éve megszokott a kormány.

Fülöp szerint ezek az állítások többségében régi állítások voltak amikkel kapcsolatban már történt bejelentés és kivizsgálás, aminek eredményeképpen történt volt már felelősségre vonás is. Az új állításokkal kapcsolatban pedig az illetékes hatóságok el fognak járni. Az állítások egy részét pedig „szemen szedett hazugságnak” nevezte. Az államtitkár azonban arról már nem beszélt, hogy pontosan melyik állításokat tartja „szemen szedett hazugságnak”, vagy hogy pontosan milyen felelősségre vonások történtek.

Kapcsolódó cikkek