Nem csak a megalázóan alacsony, 3-400 ezer forintos fizetések miatt mondanak fel tömegesen az Oktatási Hivatalnál - írja a HVG.
Az egyik OH-s forrásuk szerint a Humánpolitikai Főosztály mindig megkérdezi a kilépőket, hogy miért mondtak fel. Fő okként szinte mindenki a kevés fizetést hozza fel, de sokan mondják azt is, hogy „az OH-ban gyakorlatilag ellehetetlenült a szakmai munkavégzés, mert a politika egyre nyomasztóbban telepszik rájuk, és egyre nehezebben elviselhető a munkavállalók leterheltsége is.”
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete pár napja azt közölte, csak az utóbbi fél évben 120 ember távozott az oktatás értékelésében és szervezésében kulcsszerepet játszó hivatalból. Ez a dolgozók 10 százaléka.
A lap szerint ez a szám azóta 124-re nőtt, és egy forrásuk szerint szinte napról napra nő. Ez pedig még nagyobb leterheltséget jelent a maradóknak úgy, hogy már így is egyre több munkát kapnak a Belügyminisztériumtól.
Ennek az a következménye, hogy folyamatosan romlik az OH-s munkavégzés színvonala. Egy távozott dolgozó arról beszélt, régen még 100-200 oldalas tanulmányokat írtak a tanuló teljesítményértékelésből, ez mostanra 20-30 oldal lett.
„A Belügyminisztérium részéről egyébként nincs is igény részletes szakmai anyagra, mert abban le kellene írni egy csomó rá és a rendszer működésére nézve rossz adatot is. Tehát nincs meg már a potenciál sem, de nincs is igény a színvonalas munkára.”
Nem csak ebből látszik, hogy probléma van, hanem a jogászok sem tudják tartani a határidőket, például az iskolaérettségi ügyében. Egy dolgozó azt mondta, a helyzet tragikus, és „csak idő kérdése, hogy az egész atomjaira szétesik, ha minden így marad.”