„Nem tisztem beleszólni, hogy a Fidesz kivel, és milyen konstellációban akarja elveszíteni a következő választást” – mondta Magyar Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, miután arról kérdezték, hogy mit szólna Varga Judit visszatéréséhez a politikába.
„Kikérem magamnak, hogy a volt feleségemet Wayne Rooney-hoz hasonlította Kocsis Máté” – mondta Magyar a Fidesz frakcióvezetőjének videójáról, amiben a focistához hasonlította Varga Juditot mikor visszatéréséről kérdezték. Az elmúlt hónapokban Varga esetleges visszatérését ugyanis mintha lebegtetnék a Fideszben. Orbán Viktor az elmúlt hetekben, hónapokban többször is előhozakodott a volt miniszterével, és többek között olyanokat mondott róla, hogy ha ő lett volna a férje, akkor valószínűleg ő lenne az első női miniszterelnök Magyarországon. Arról, hogy Orbán Viktor annyit beszélt Varga Juditról, hogy Magyar Péter elővette Lévai Anikót itt írtunk.
Magyar az ATV-nek adott interjújában többször is elmondta, hogy ebbe a kérdésbe nem akar beleszólni, ugyanakkor megjegyezte, hogy szerinte
nem jó döntés, ha valaki visszamegy a „maffiához”, ha egyszer már „valami csoda folytán, nagyobb sérülések nélkül el tudott távolodni onnan”.
Mint mondta, nem szokott Vargával politikáról beszélni, csak a gyerekeikről, azonban nem gondolja, hogy Varga lenne a Fidesz új jelöltje, ezt a kormánypárt szerinte azért vetette fel, hogy ne az összeomló országról kelljen beszélni.
A bukott minisztert az annak idején az Evertonba visszatérő Wayne Rooney-hoz hasonlította.
A miniszterelnök és a kihívója egymás volt és jelenlegi feleségeivel támadják a másikat.