Emberölés előkészületével gyanúsítják Renner Erika zaklatóját

bűnügy
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

„Még egyszer idejövök és megölöm a Renner Erikát”. A gyanú szerint ezt hörögte egy férfi a lúgos orvos áldozatának kaputelefonjába. Egy poszt szerint a férfi R. László, aki korábban is zaklatta a nőt.

A police.hu arról írt, hogy elfogták és meggyanúsították a 60 éves R. Lászlót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezik előzetes letartóztatását.

(FRISSÍTÉS: a cikk élesítése után kiderült, hogy emberölés előkészületével gyanúsítják a zaklatót.)

R. László letartóztatását július 18-án szüntette meg az ügyészség. Bár a vádhatóság szerint a férfi valóban bűncselekményt követett el, az elvégzett elmeorvos-szakértői vizsgálat alapján képtelen cselekményei következményeinek felismerésére, így megszüntették a letartóztatását.

A férfi szabadon engedéséből azonban csak augusztus 14-én lett hír, mert a lúgos orvos áldozata, Renner Erika is csak augusztus 13-án kapott értesítést arról, hogy zaklatója ellen megszüntették a büntetőeljárást. Ez pedig a távoltartás megszűnését is jelentette. A 60 éves R. Lászlót májusban tartóztatták le, miután a távoltartási végzés ellenére megjelent, és agresszíven fenyegetőzött Renner tárgyalásán.

R. László augusztus 15-én azt nyilatkozta, hogy nem elmebeteg, és nincs meggyőződve a lúgos orvos ártatlanságáról sem, de szerinte Renner Erika félrevezette a hatóságot.

Kapcsolódó cikkek