Orbán magánrepülőzéséről és az orosz hírszerzés Magyar Péter-jelentéséről kérdeztünk a Kormányinfón

video

Ismét volt lehetőségünk Gulyás Gergelytől, a Miniszterelnökséget vezető minisztertől kérdezni a Kormányinfón.

Forrás

Miután nem volt világos, hogy a miniszterelnök éppen szabadságát tölti-e, vagy Horvátországban is dolgozik, Gulyás elmondta, hogy Orbán Viktor szabadságon van, de ott is dolgozik. Arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök ezek szerint a politikai igazgatójával, a sajtófőnökével és a socialmedia-menedzserével megy-e nyaralni, Gulyás azt mondta, az első néhány napon ez történt.

Arról, hogy ehhez magánrepülőre és jachtra volt-e szükség, Gulyás azt mondta, hogy (a Croatia Yachting feliratú hajó esetében) egy vitorlásról van szó, amit egyébként egy újságíró is a saját jövedelméből ki tudna bérelni. Hogy a magángép bérlése mennyibe kerül, arról azt mondta, nem tudja, de szerinte a jelenlévők keresnek olyan jól az államigazgatásban, hogy ki tudják fizetni.

Gulyás és Vitályos Eszter kormányszóvivő is arról érdeklődött, hogy nekem mi közöm van ehhez, ezért jeleztem, hogy miután állandóan onnan posztolnak a miniszterelnök Facebook-oldalára, nem világos, hogy ez most nyaralás-e. Vitályos ezután Magyar Péterre utalva azt mondta:

„Engedtessék meg neki, hogy dolgozzon. Másokkal ellentétben, akik végignyaralták a nyarat, quadoztak, nem tudom, mit csináltak, repültek, sportautón ültek…”

Arra a kérdésre, hogy Orbán munkatársai kifizetik-e a saját pénzükből a magánrepülős utat azért, hogy dolgozzanak az Adrián a főnökükkel, Gulyás azt mondta, hogy a konkrét esetben ez történt.

Egyetértenek az orosz hírszerzéssel

Arról, hogy a kormány egyetért-e az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) jelentésével, amiben azt állítják, hogy „az Európai Bizottság elnöke az ellenzéki Tisza Párt vezetőjét, Magyar Pétert tartja a kormányfői poszt legesélyesebb várományosának, és támogatására már jelentős anyagi, adminisztratív, média- és lobbierőforrásokat mozgósítottak”, illetve „ehhez készek eszközöket biztosítani német pártalapok, néhány norvég emberi jogi civilszervezet és az Európai Néppárt”, Gulyás azt mondta, nem tudja, hogy a jelentés miről szól, de ha az a kérdés, hogy Brüsszel más kormányt szeretne-e látni, arra a válasz az, hogy igen.

Arról, hogy konkrétan az ellenzék külföldi finanszírozása jelenik meg vádként, Gulyás megismételte, amit mondott. Arról, hogy nem érzik-e azt, hogy a szövetségi rendszerünkön kívüli Oroszország beleszól a magyar belpolitikába, Gulyás azt mondta, „tényszerű állítás”, hogy Brüsszel más kormányt akar látni, „nincs az a bolond ember, akinek egy okos szava ne lett volna”.

Mi kellene ahhoz, hogy Szijjártó panaszt tegyen Lavrovnál?

Gulyás a Kormányinfó egy korábbi kérdésére elmondta, nem tud arról, hogy Szijjártó Péter beszélt volna a kollégájával, Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel a részben magyarok lakta Munkács elleni rakétatámadásról. Arra, hogy ha lenne még egy támadás, az indokolttá tenné-e, hogy beszéljenek miniszteri szinten, Gulyás azt mondta, akkor kell beszélni, ha úgy érzik, hogy segíteni tudnak Kárpátaljának.

Hogy erre most van-e mód és lehetőség, arról azt mondta: „Minden módon megtettük eddig is, és meg fogjuk tenni ezután is.”

Kapcsolódó cikkek

Magyar Péter a tiszalöki vízierőműnél, rövidgatyában, mezítláb nyomja a csónak orrán táncolós mémet

Farmolja az aurát rendesen.

Rovó Attila
POLITIKA

Nem kérette be a kormány az orosz nagykövetet a munkácsi támadás után

Gulyás nem értette, miért merül fel Sulyok lemondása munkácsi posztjának korrigálása után.

Windisch Judit
POLITIKA

Úgy tűnik, Orbán tényleg dolgozik horvátországi nyaralásán

Ezúttal Németh Zsolt posztolt közös képet a miniszterelnökkel, rurális környezetből.

Keller-Alánt Ákos
POLITIKA

Magyar Péter képeket posztolt a vitorláson álldogáló-üldögélő Orbán Viktorról

A miniszterelnök nemrég pont arról beszélt, „hogyha legalább egy évben egyszer nem látjuk a tengert, akkor nagy baj van.”

Németh Dániel, Diószegi-Horváth Nóra
nyaralás

Fotók is igazolják, hogy Orbán Viktor és csapata a Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel utazott Brač szigetére

Orbán Viktor a jelek szerint azonban nemcsak nyaral, dolgozik is. Estére össze is rakták a győzelmi tervet.

Székely Sarolta
belföld

Az orosz titkosszolgálat elkezdett nyíltan Magyar Péter ellen kampányolni

Az orosz Külső Hírszerző Szolgálat közleményben leplezte le a Magyar Péter mögött álló háttérhatalmakat, megismételve a Fidesz állításait.

Urfi Péter
POLITIKA
Legfrissebb videóink

Magyar Péter: Milyen emberek maguk? – forró pillanatok napirend előtt

Az Orbán-kormány által okozott pusztítás mértéke jó lelkiismerettel vethető össze a tatárjárással, mondta Magyar Péter a parlamentben. Az ellenzék a demokratikus működést kérte számon.

plankog, Botos Tamás
video

„Ha hurrikán lenne, akkor is kijönnék dragbe” – ilyen volt a Budapest Pride

Míg tavaly voltak akik szorongva vagy félve jöttek ki, a résztvevők idén már sokkal felszabadultabban tudták élvezni a felvonulást, még a hőségriadó ellenére is. A menetelőket többek között arról kérdeztük, hogy hiányolják-e Magyar Pétert a felvonulásról.

Bokros Dorka, Jelinek Anna
video

Lángol Oroszország, már egy moszkvai sem képzelheti azt, hogy az Ukrajna elleni háború nem létezik

Idén sincs nyári uborkaszezon a világpolitikában: lángol Oroszország, az ukránok komolyan összefeszültek a lengyelekkel, folynak a tárgyalások az iráni háború végéről, miután Trump véleményes győzelmet hirdetett, hadügyminisztere pedig ismét saját szövetségeseiket nyomasztja. Mindeközben hazai szempontból fontos fejlemény, hogy már nem a magyar kormány az oroszok trójai falova az EU-ban.

plankog, Takács Lili, Takács Márk, Botos Tamás, Takácsy Dorka
video

Tisztítótűz és vagyonvisszaszerzés – Magyar Péter a 444-en

Miután a parlamentben jelentette be a Tisztítótűz művelet elindítását, a miniszterelnök élőben válaszol kérdéseinkre.

plankog, Czinkóczi Sándor, Botos Tamás, Kristóf Balázs
POLITIKA

Magyar Péter: Nem szoktak unalmasak lenni ezek az ülések, nem érdemes kimenni kávézni

„Résen kell lenni” – Magyar Péter szerint erre figyelmezették a régi motorosnak számító uniós vezetők az első EU-csúcsa előtt. Az új miniszterelnök azt ígérte, hogy bármilyen hosszú is lesz az éjszaka, nem fog kimenni kávézni.

Kiss Bence, plankog, Jelinek Anna
video