„A remegő, fenyegetőző császár a mai lázálmaival hivatalosan is lezárta az Orbán-Gyurcsány korszakot”, írta Facebook-bejegyzésében Magyar Péter Orbán kötcsei beszédére reagálva. Szerinte érdekes volt nézni „a TEK-esek százaival védett sátorban ülő janicsárok döbbent arckifejezését”, mivel már ők is érezték, hogy „ez ma itt a vég kezdete”.
Magyar szerint Orbán a beszédében bebizonyította, hogy nem érti a magyarok problémáit, nem is akar azokkal foglalkozni. „A megélhetési tapsolók reggel talán még bíztak abban, hogy tényleg létezik a győzelmi terv, vagy valami orbáni V2-es, de egy óra után belátták, hogy ez a jacht elment”, utalt itt arra a Tisza elnöke, hogy Orbán Viktor magánrepülővel utazott el a horvátországi nyaralására, ahol egy luxusvitorláson töltötte ideje egy részét.
„Érdemes lesz nézni, hogy az elszabadult Orbánt vajon Bidenhez hasonlóan leszedik-e a sajátjai, vagy inkább magára hagyják a bukott basát”, írja Magyar, aki még a végén gratulált Orbánék 39. házassági évfordulójukról, és annyit üzent mellé, hogy „a negyvenediket már egy Tisza-kormány alatt tudják ünnepelni”.
Orbán kötcsei beszédét ebben a cikkünkben követtük élőben végig, a helyszínről videós anyaggal is jelentkeztünk, a nap főbb eseményeit pedig itt foglaltuk össze.
Az összeg jóval nagyobb, mint ahogy elsőre sejtettük volna: majdnem egyévi átlagos tanári fizetésről van szó.
A miniszterelnök nemrég pont arról beszélt, „hogyha legalább egy évben egyszer nem látjuk a tengert, akkor nagy baj van.”
A Fidesz idén jobban védi az újságírói kérdésektől a rendezvényre érkező vendégeit.
A Tisza vezetője a miniszterelnök helyében kirúgná a tanácsadóit a kötcsei kordonozós performansz után. Magyar továbbra is Orbán választókörzetében tervez indulni, és elmondta, hogy a Tisza politikusai fognak még kommunikációs hibákat véteni, de szerinte fontosabb, hogy valódi emberek.
Vasárnapra Kötcse lett a politika fővárosa, idén először adták élőben Orbán Viktor beszédét. Az látszik, hogy hiába ígér Magyar Péter adócsökkentést, a fideszes kampánygépezet fő üzenete a Tisza Párt adóemelési terve lesz.