A Google elvileg szeptember 22 óta nem jelentet meg politikai hirdetéseket, de a Political Capital szerint azért „nem sikerült zökkenőmentesen felkészülnie a politikai hirdetések utáni világra”.
Egy uniós rendelet hatályba lépése miatt a Google és a Facebookot üzemeltető Meta is úgy döntött, hogy inkább teljesen betiltja a politikai hirdetéseket. A Meta döntése komoly hatással lehet a magyar belpolitikára, hiszen a Fidesz és a Tisza Párt is aktívan használja a Facebookot. A 2024-es EP-választás előtt a lakosságszámhoz viszonyítva toronymagasan Magyarországon költötték a legtöbbet politikai tartalmú Facebook-hirdetésekre.
A Political Capital a Google hirdetéstárában azt találta, hogy „Művészet és szórakozás” témába sorolta be a Harcosok Klubja egyik hirdetését, pedig nyilvánvalóan politikai hirdetésről van szó. Nemcsak a tartalma miatt nyilvánvaló, hanem azért is, mert a hirdető a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja.
Egy másik Harcosok Klubja-hirdetést pedig a Google valamiért a „Munka és Oktatás” kategóriába sorolt politikai hirdetés helyett.
A Political Capital szerint mindebből az következik, hogy a Google egyelőre nem tudja teljesen kiszűrni a politikai hirdetéseket, és az, hogy „a kormányoldal már az első napon teszteli, hogyan tudja kijátszani a Google-t”. Szerintük egyelőre sikeresen.
Egyébként már elérhetetlen a Google adatbázisa a politikai hirdetésekről.
Bizonyára okoz ez némi fejtörést a magyar politikai szereplők körében is.
A magyarországi facebookos kiadásokat abszolút értékben is csak a nyolcszor népesebb Németország költései előzik. A Megafon és a Fidesz több pénzért hirdet, mint sok országban az összes politikai hirdető együttvéve.
Eddig itt lehetett követni, hogy mennyibe kerültek a politikai hirdetések, és ki fizette azokat.