Négymilliárd forintot csoportosít át a kormány a nemzeti konzultációra

POLITIKA
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A miniszterelnök szeptember 7-én jelentette be, hogy nemzeti konzultációt indítanak a „kiszivárgott adóemelési tervekről”, és szokatlan őszinteséggel még azt is hozzátette, hogy „ez is a mozgósításnak egy része. Mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek.” Mivel ezzel gyakorlatilag beismerte volna a kormánypárt orbitális erőfölényét, később egy interjúban annyit finomított a kijelentésen, már izzadnak rajta a jogászok, „hogy hogy kell ezt úgy megfogalmazni, hogy a jog meg a politikai jó ízlés határain belül maradjon.”

Már meg is van a mozgósítási eszköz fedezete. Csütörtök este megjelent egy kormányhatározat, amivel a miniszterelnök elrendelte, hogy a 2025-ös költségvetés központi tartalékaiból csoportosítsanak át 3,99 milliárd forintot a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetirodához a Kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatok dologi kiadásaira.

Fotó: Németh Dániel/444

A jog és a politikai jó ízlés határain belül maradó kérdéseket közül eddig hármat mutatott be a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, és így szólnak:

  • „Egyetért-e ön azzal, hogy a jelenlegi egykulcsos jövedelemadó-rendszert egy magasabb adókulcsú, többsávos adórendszer váltsa fel?”
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy szűkíteni kell a családi adókedvezményeket?”
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország az olcsóbb orosz energia helyett drágább forrásokból szerezzen be olajat és gázt, akkor is, ha emiatt nő a családok rezsiszámlája és megszűnik a rezsicsökkentés?”
Kapcsolódó cikkek