Négyen meghaltak, amikor egy merénylő lövöldözni kezdett egy amerikai mormon templomban, majd felgyújtotta azt

külföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Legalább négy ember meghalt és nyolc megsérült, amikor egy fegyveres belehajtott egy michigani templomba, tüzet nyitott és felgyújtotta az épületet. A Detroittól mintegy száz kilométerre északnyugatra fekvő Grand Blancban található Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza elleni támadás egy vasárnapi istentiszteleten történt, amelyen több száz ember vett részt.

A hatóságok „célzott erőszakos cselekményként” vizsgálják az esetet, de az indíték továbbra sem tisztázott. A gyanúsítottat, egy 40 éves férfit, aki a michigani Burtonban élt, a rendőrség lelőtte a templom parkolójában.

Forrás

A település rendőrfőnöke szerint a Thomas Jacob Sanford nevű támadó – aki sajtóértesülések szerint a tengerészgyalogság veteránja volt – járművel behajtott az épületbe, majd tüzet nyitott egy gépkarabéllyal az ott lévőkre. Az eddigi vizsgálatok szerint válogatás nélkül lőtt mindenkire. A rendőrök azonnal a helyszínre vonultak, és nyolc perccel a támadás kezdete után már végeztek a merénylővel, közölte a rendőrség.

Azt, hogy a tűz mikor és hogyan keletkezett, még vizsgálják. A hatóságok szerint a támadó valószínűleg benzin segítségével lobbantotta lángra az épületet. A nyomozók átkutatják a gyanúsított ingatlanát, és megvizsgálják a mobiltelefon-adatait, miközben azon dolgoznak, hogy megállapítsák az indítékot.

Donald Trump elnök azt mondta, hogy az FBI fogja vezetni a szövetségi nyomozást. A Truth Socialon írt posztjában „egy újabb célzott támadásként” jellemezte az esetet az Amerikai Egyesült Államok keresztényei ellen.