Ritkán látott járműszörnyet kapcsoltak le Fehérgyarmaton

közlekedés
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn
Fotó: NAV

Megdöbbentő karavánba futottak bele a NAV Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Fehérgyarmaton: a román járműszerelvény egy trélert húzott maga után, rajta egy autóval, mögötte pedig egy hatalmas mezőgazdasági géppel.

A pénzügyőrök a 49. számú fő úton állították meg a karavánt. Az első jármű egy trélert húzott maga után, amely egy személyautót vitt, mögé pedig egy másik vontatmányt kapcsoltak egy monstrum mezőgazdasági géppel megrakva.

Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a szerelvény 39,71% túlsúllyal közlekedett, a rakományt rögzítő hevederek több helyen elszakadtak, illetve sérültek. A 32 éves sofőr úgy érvelt, hogy nem tudott a túlsúlyról, Lengyelországból Romániába tart a saját részére vásárolt járművel és munkagéppel. A túlsúly és a helytelen rakományrögzítés miatt közigazgatási eljárás indult, a férfit 780 000 forint bírsággal sújtották.

A jogszabályok szigorítása értelmében 2023. szeptember 1-től kezdve akár több mint félmillió forintos bírságot is kiszabhatnak a hatóságok a túlsúlyos és túlméretes járművekre. A túlpakolt jármű a hirtelen fellépő fizikai hatások során kiszámíthatatlanul reagál, ezért nemcsak a sofőrt, hanem a közlekedésben résztvevőket is veszélyezteti - írja közleményében a NAV.