Semjén: Életemben nem voltam gyermekvédelmi intézményekben

POLITIKA
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn
  • A miniszterelnök-helyettes az ellene felhozott vádakat olyan támadásnak tekinti, amibe az egész államszerkezet beleremeghetett volna.
  • Soha nem látta a Szőlő utcai javítóintézet emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsított, korábbi vezetőjét.
  • A Fideszben sem tudtak arról, hogy fel fog szólalni.
  • Rogán Antallal közösen jelentették fel Káncz Csabát.
  • A Fidesz korábbi karaktergyilkos kampányait nem tartja ennyire súlyosnak.

A miniszterelnök-helyettes szerint az ellene felhozott vádak nemcsak nem igazak, hanem lehetetlenek is. A vádak és sejtetések szerint intézetis fiúkkal léphetett szexuális kapcsolatra. Volt, aki az interneten megnevezte őt a posztokban és interjúkban, múlt hétfőn már a DK-s Arató Gergely utalgatott erre a parlamenti felszólalásában.

Forrás

Én nem ismerem ezt a gyermekvédelmi világot. Életemben nem voltam gyermekvédelmi intézményekben. Nem ismerem az ott dolgozókat, a gyerekeket. A Szőlő utcának életemben nem voltam a környékén sem. Mármint ennek az intézménynek, ami valójában nem egy nevelőotthon, hanem egy fiatalkorúak börtöne” – mondta Semjén Zsolt hétfő este az ATV-n.

Elmondta, hogy mivel ez egy börtön, innen nem lehet csak úgy kijönni, másrészt fiatalkorú nem érintett az ügyben. „Következésképpen sem politikus, sem kormánytag, se senki nem merülhet föl ebben az ügyben, mert nincs fiatalkorú sértett.” Hozzátette, hogy a Szőlő utcai javítóintézet korábbi vezetőjét, Juhász Péter Pált, akit emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsítanak, Semjén soha életében nem látta. „Következésképpen az az állítás, hogy ő a pozícióját politikai támogatásomnak köszönheti, az azért képtelenség, mert azt se tudtam, hogy a világon van. Tehát ebben az ügyben nemcsak az a helyzet, hogy nem igaz, hanem fizikailag képtelenség, jogilag pedig azért képtelenség, mert nincs fiatalkorú sértett” – mondta Semjén.

A műsorvezető kérdésére elmondta, hogy mire gondolt, amikor múlt héten a parlamentben azt mondta, semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt köze. Semjén szerint bűnös viszonynak számít minden olyan szexuális típusú dolgot, „ami nemcsak a világi, hanem a katolikus egyház tanításával is ellenkezik”. Azt mondta, hogy a múlt heti támadás olyan mértékben vágott a személyes identitásába, keresztény identitásába, „ami egész egyszerűen tűrhetetlen”.

Fotó: Németh Dániel/444

Semjén elmondta, hogy a vele kapcsolatos pletyka forrása, vagyis a Völner–Schadl-ügy nyomozati anyagaiban megjelenő feljegyzés szerzője, Rehák Róbert is azt mondta, hogy nincs valódi bizonyítéka Semjénnel kapcsolatban.

Semjén azt is elmondta, miért emlegetett a parlamentben 10 éve zajló nyomozást a Szőlő utcával kapcsolatban. A miniszterelnök-helyettes itt arra gondolt, hogy Kuslits Gábor, a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) volt igazgatója a Válaszonline-nak adott interjújában arról beszélt, hogy Juhász Péter Pál ellen már állítólag 2015-ben is fedett nyomozás zajlott.

Amikor Semjént arról kérdezték, hogy miért nevezhették ki Juhász Péter Pált a Szőlő utcai javítóintézet élére, miközben 2009-ben már felmerült vele szemben, hogy szexuális visszaéléseket követhetett el egy kiskorú terhére, a miniszterelnök-helyettes azt felelte: „Szerkesztő úr, mi közöm nekem ehhez?”

Semjén azt mondta, hogy múlt hétfőn a kormánypárti frakciókban sem tudták, hogy fel fog szólalni, ő sem készült rá. Azt is tudja, hogy ha politikai szempontból nézi, el kellett volna engednie az ügyet. „De miután azt mondta, hogy Semjén Zsolt válaszoljon. Innentől kezdve egy olyan súlyú kérdésben intézte hozzám a zárómondatát, ami erkölcsi értelemben nem teszi lehetővé, hogy ne álljak föl. […] Minden politika, de a politika nem minden. Az életnek vannak olyan dolgai, ami a személyes becsület, az identitásomnak a lényege, amit nem engedhetek személyes erkölcsi okokból, hogy a levegőben maradjon. Ez nem egy politikai megfontolás. Ez egy erkölcsi kiállás” – tette hozzá.

Az ellene felhozott vádakat olyan támadásnak tekinti, amibe az egész államszerkezet beleremeghetett volna: „Ez egy olyan vérvád, olyan identitásbeli dolog, sőt egy olyan támadás a kormány egésze, sőt végeredményben, végeredményben az egész államszerkezet ellen és a személyes identitásom ellen, aminek a súlya megköveteli azt, hogy nem hagyhatom a levegőben. Ugyanis az a helyzet, szerkesztő úr, hogyha a kormánynak két tagja ilyen szörnyű vádakban bűnös, akkor az a kormány nem maradhat fönn, sőt a kormánypártok sem. És a vád szerint a rendőrség és a titkosszolgálatok, vagy legalábbis a sejtetés szerint valahogy mégiscsak az ön kéréséből is ez átjött, valahogy nem tárták föl. Akkor viszont az államszervezetbe vetett hit is megrendül. És akkor a következő pillanatban már ott van az álom szétesése, és megyünk egy új Majdan felé.”

Semjén elárulta, hogy Rogán Antallal közösen tettek feljelentést a nevüket bedobó Káncz Csaba ellen, akinek a lakásán már szerdán megjelent a rendőrség, és lefoglalta a számítógépét.

Amikor a műsorvezető arra terelte a szót, hogy korábban a Fidesz is hajtott végre ellenzékiek ellen hasonlóan súlyos lejárató kampányokat, Semjén azt mondta, az nem ugyanez volt. Például a Vona Gábor elleni fekete kampányra ezt mondta: „Azt mondják, hogy mondjuk homoszexuális, vagy valami hasonló, az egy csúnya, helytelen dolog.” És ahhoz sem hasonlítaná az ő ügyét, amikor Márki-Zay Péter feleségét gyerekgyilkossággal vádolták. „Azt hiszem, a bábaságával kapcsolatban volt, nem pedig az, hogy egy szándékos gyilkosság, tehát ez nagyon nagy különbség.

Ezért a saját ügyét Semjén mindennél súlyosabbnak érzi: „Az, hogy szándékos emberöléssel, szándékos emberöléssel, vagy pedofíliával vádolni valakit, ilyen súlyú dologról nem volt szó. Ez egy vörös vonal átlépés. A másik pedig, amit személyesen kérdezni, itt az a kafkai az én vonatkozásomban, hogy nincs egy konkrét vád. Nincs egy konkrét vádló. Nincs forrása a vádaknak, csak ítélet van.”

Forrás
Kapcsolódó cikkek
Videó

Semjén a parlamentben: Ez maga a vérvád, a Bibliából ismert Belzebub-vád

A miniszterelnök-helyettes külön is szót kért napirend előtt, hogy reagáljon az őt ért vádakra. Soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt közöm - mondta felszólalásában.

Botos Tamás
video

„Internetes fórumokon terjedő pletykák” – mondja a Semjénről a Völner-ügy rejtélyes dokumentumára írogató férfi

Toroczkai László videójában beszélt erről a házi őrizetben lévő Rehák Róbert.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Magasra jutott NER-esekkel vitt együtt cégeket a Szőlő utcai intézet igazgatója

A Szőlő utcai javítóintézet vezetője, Juhász Péter Pál 2001-től vállalkozó is volt, összesen három cégben tűnik fel a neve. Vele dolgozott két olyan ember is, akik karriert futottak be állami cégeknél, egyikük ma is egy közpénzzel és NER-káderekkel kitömött alapítványban ül.

Bábel Vilmos
bűnügy

Semjén feljelentése után vonultak ki a rendőrök Káncz Csaba lakására

Az ügyészség átvette a vád képviseletét.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Minden összeállt, hogy nagyot üssön a Semjén elleni vád, és ezt a Fidesz is érzi

Ilyen gyorsan terjedő, konkrét és súlyos vádaskodás talán még soha nem volt kormánypárti politikus ellen, mint most Semjén Zsolt ellen. Az ezt terjesztők kérdésünkre és a kormány nyomozására is azt mondták, nincs bizonyítékuk. Sok dolog együttállása kellett ahhoz, hogy egy ilyen vád ennyire hatásos legyen bizonyítékok nélkül, nem csoda, hogy a Fidesz megtorlást ígér.

Rovó Attila, Windisch Judit
POLITIKA