Az ellenzék győzött Strasbourgban: Kövér László jogtalanul büntette meg a túlóratörvény ellen tiltakozó képviselőket 2018-ban

jog
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

„A strasbourgi bíróság kimondta: jogtalanul büntetett meg a Fidesz a rabszolgatörvény elleni tiltakozás miatt a parlamentben!” – jelentette be a párbeszédes Szabó Tímea a Facebookon. Az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletében az ellenzéki képviselőknek adott igazat a 2018. végi parlamenti bírságok ügyében, és az állam köteles nekik kártérítést fizetni.

Szabó felidézte, hogy 2018. december 12-én – amikor a Fidesz a Munka Törvénykönyvének módosítását igyekezett átnyomni a parlamenten – az ellenzéki képviselők a dolgozókat „kizsigerelő” jogszabály ellen tiltakozva megpróbálták megakadályozni, hogy a házelnök levezesse a szavazást. Kövér László házelnök emiatt példátlanul magas pénzbírságokat szabott ki, az indoklás szerint azért, mert megzavarták a parlament működését. A büntetés után a képviselők a strasbourgi bírósághoz fordultak.

Szél Bernadett független képviselő (elöl k) és Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője (j) sípot fúj az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. december 12-én.
Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

A bíróság most egyhangúlag kimondta, hogy:

  • A Fidesz és Kövér László megsértette a képviselők véleménynyilvánításhoz fűződő jogait.
  • A bírság nem volt arányos az elkövetett cselekménnyel.
  • Nem volt tisztességes az eljárás, a képviselőknek lehetőségük sem volt megvédeni magukat. A törvény által erre előírt mentelmi bizottság sem hallgatta meg őket, mert az ülés káoszba fulladt, a kormánypárti tagok nem tudtak megegyezni a napirendben. „Tehát még a saját, amúgy tisztességtelen eljárási szabályaikat sem tartották be” – írja Szabó.
  • A kormány állításával ellentétben a képviselők nem alkalmaztak fizikai erőszakot.
  • Az ilyen parlamenti akciók is a szólásszabadság részét képezik, még akkor is, ha zavaróak, szokatlanok vagy éppen a hatalom számára kellemetlenek.

„Orbánék a válaszbeadványukban név szerint megemlítettek engem is, miszerint én is fizikai erőszakkal zártam el a házelnök pulpitusát és a szavazógombot. Ez volt az indok a pénzbüntetésre. De a strasbourgi bíróság kimondta: ez nem volt arányos, és nem volt igazságos” – írja Szabó Tímea, aki szerint „nagyon fontos döntés született”.

Már egy korábbi ítélet is az ellenzéknek volt kedvező. Kövér László 2018-ban azt is mondta, Szabó Szabolcs a parlamenti szavazás során fizikai erőszakot alkalmazott, hogy megakadályozza az elnök pulpitusra lépését. Szabó – aki közel 1,1 milliós bírságot kapott – ezt tagadta, és a strasbourgi bíróság előtt azzal érvelt, hogy a bírságnak nem volt jogalapja, aránytalan volt, és politikai célokat szolgált. Szabó szerint nem volt lehetősége tisztességes eljárásban megtámadni az ellene kiszabott szankciót. 2024. novemberben a strasbourgi bíróság egyhangúlag megállapította, hogy Szabónak sérült a véleménynyilvánítási és a tisztességes eljáráshoz való joga, ezért az államnak vissza kell fizetni a rá kiszabott pénzbírságot.

Kapcsolódó cikkek