A Kúria szerint jogszerűen rúgták ki a kölcseys tanárokat

oktatás
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A harmadfokon eljáró Kúria kimondta, hogy 2022 őszén jogszerűen bocsátották el a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium négy tanárát. Molnár Barbarát, Ocskó Emesét, Palya Tamást, Sallai Katalint és Törley Katalint azután bocsátotta el rendkívüli felmondással a tankerület, hogy polgári engedetlenségben vettek részt.

Az elsőfokú, tavaly novemberi bírósági ítélet még a tanároknak adott igazat. Kimondta, hogy az ellenük alkalmazott legsúlyosabb munkajogi szankció aránytalan, diszkriminatív és igazságtalan volt. A másodfokon eljáró bíróság azonban idén májusban megváltoztatta az első fokú ítéletet, és az 5 millió forintos perköltség kifizetésére kötelezte a tanárokat. A Kúria mostani, jogerős döntése megerősítette a másodfokú ítéletet, és végleg elutasította a tanárok kérelmét.

A kölcseys tanárok és ügyvédeik az első fokon eljáró bíróság tárgyalásán
Fotó: Németh Dániel/444

A tanárok azonban nem adják fel. Az Alkotmánybírósághoz fordulnak, majd – az elutasítás várható esete után – a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához viszik ügyüket.

Törley Katalin az ítélethozatal után a következőt mondta: „Ez a döntés világos jelzés: ma Magyarországon a pedagógusokat a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlásáért gond nélkül el lehet bocsátani. Bár a mai ítélet lesújtó, a küzdelmünk nem ért véget. Van miért folytatnunk.”

Kapcsolódó cikkek