„Minden irányból támadnak, a kollégáim, akik nem értenek velem egyet, vannak a bizottsági tisztségviselők, meg az otthoni ellenzék. Ez egy erős nap lesz, de majd megküzdünk ezzel” – mondta Koppenhágában az informális uniós csúcs előtt Orbán Viktor. A szerdai találkozó témája Ukrajna, valamint a védelem és biztonság lesz.
Arra a kérdésre, hogy az ő megkerülésével meg lehet-e nyitni Ukrajna csatlakozásának folyamatát, azt mondta, a jogi trükközés nem megy, minden bővítési folyamat azonos jogi rendben zajlott, ezen nem lehet változtatni.
A moldovai választás győztesének gratulált, de az ő uniós csatlakozásukat nem lehet összekötni a „nem szuverén” Ukrajna esetével. „Nem tudjuk, hol van a határa, nem tudjuk, mennyien laknak benne, és nem tud megállni a saját lábán. Ha úgy döntenénk, hogy nem adunk pénzt, Ukrajna megszűnne mint állam” – mondta. Ahogy azt is, hogy nem az ő politikai álláspontja, hogy nem támogatjuk Ukrajna tagságát, hanem a magyar nép döntése. „Ez nem alku kérdése: a magyar nép nem akar sem katonai, sem gazdasági integrációs formát Ukrajnával. Az én javaslatom egy stratégiai megállapodás, nem pedig tagság. Ukrajna hősies ország, támogatnunk kell őket, ez nem kérdés. A kérdés az, hogy miként tesszük ezt” – mondta.
A drónfal-koalíció kapcsán arról beszélt, minden katonai együttműködést támogat.
„Ha valami berepül Magyarországra, és nem hozzánk tartozik, mi lelőjük. Ha van drónfal, ha nincs”
– fogalmazott, és ugyanezt javasolta a dánoknak is. (Mondjuk, 2022-ben az Ukrajnából indított, Románia és Magyarország felett átrepülő, végül Horvátországban lezuhanó drónt nem sikerült lelőni.)
„Abbahagyjuk az orosz olaj vásárlását?” – kérdezte egy újságíró. Orbán szerint eddig senki sem kérte erre, Magyarország pedig egy szuverén állam, mi döntünk az energiamixünkről. Azt mondta, nincs más választásunk, az egyedüli opció Oroszország, ilyenek a földrajzi adottságok. Hozzátette: Trump is csak érdeklődött a helyzetről, ő nem annyira agresszív, mint az európai vezetők, tiszteletben tartja a szuverenitásunkat.
Ukrajna uniós csatlakozásának elindítása António Costa egyik fő célja, de ezt (egyelőre) nem Magyarország szavazati jogának felfüggesztésével tervezi elérni a Politico szerint.
A bejelentés épp aznap született, amikor Zelejnszkij azt közölte, valószínűleg magyar felderítő drónok sértették meg az ukrán légteret.
Az amerikai elnök az Orbánnal való telefonbeszélgetés után egy az egyben visszamondta a magyar kormány érvelését arról, miért vásárol Magyarország és Szlovákia orosz olajat.
A drón a jelek szerint az ukrán háborús övezetből Románia és Magyarország felett repült át, mielőtt lezuhant Horvátországban.