„A Társaság erőfeszítéseinek transzparens bemutatása”, „a kiindulást jelentő negatív közhangulat ellensúlyozása”, valamint „a társadalmi elismertség visszaállítása, erősítése” – ezek szerepelnek a célok között abban a nettó 948 millió forintos keretszerződésben, amelyet a MÁV kötött a Balásy Gyula tulajdonában lévő New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. konzorciumával. A megállapodást júliusban írták alá, korábban a G7 is beszámolt annak összegéről, de a most a HVG birtokába került a dokumentum.
Az összeg jelentős része a MÁV úgynevezett „tíz vállalásának” kommunikációjára mehet el. Lázár János januárban tízpontos ígéretet tett különböző fejlesztésekre a vasúton. Érdekesség, hogy emiatt már februárban is aláírt egy nettó 919 millió forintos kommunikációs keretszerződést a MÁV, amelynek terhére július közepéig mintegy 350 millió forintot fordítottak a tíz vállalás kampányára. Tehát idén összesen már csaknem kétmilliárdot költöttek kommunikációra.
Az új szerződésben a céloknál megjelenik a szolgáltatásfejlesztési elemek népszerűsítése, az edukációs és társadalmi felelősségvállalás célzatú kampányok lebonyolítása, valamint egyéb brand- és kereskedelmi hirdetések ellátása is – írja a HVG. A szerződésben emellett szó van hostess- promóciókról és kitelepülésekről is, valamint 3-6 rendezvény megszervezését is előírja.
Van mit visszaállítani a „társadalmi elismertségen”: a nyár nagy témái voltak a késések. A tíz vállalás egyike a késési biztosítások bevezetése volt, emiatt június végéig a vasúttársaságnak már 82 millió forintot kellett visszafizetnie az utasoknak.