Látnoki mondatnak bizonyult, amit a csütörtök reggel megjelent cikkünkben írtunk a saját pártján belül is elszigetelődött Demeter Szilárdról, aki a Közgyűjteményi Központ vezetőjeként öt múzeumot felügyel, plusz a Széchényi Könyvtárat:

„Ráadásul a NER-en belül is megrendült Demeter pozíciója, akivel több fideszes kultúrpolitikusnak is éles konfliktusai vannak.”

Demeter ugyanis cikkünk megjelenése után írt egy fb-posztot, amiben nagyrészt azt fejtegeti, hogy azért vannak ennyire rossz helyzetben az általa vezetett intézmények, mert „kritikán aluli állapotban” vette át azokat.

Erre lépett ringbe L. Simon László, a Nemzeti Múzeum volt főigazgatója, aki válaszposztjában hosszan sorolta, hogy milyen pompás állapotban volt az intézmény, amikor beolvasztották a Demeter által kitalált és látványosan működésképtelen Közgyűjteményi Központba. Majd ezzel zárta a Demeter szavait meghazudtoló írást:

„Kedves Szilárd, ezt írod: »Fáj, akinek fáj, és bárhány érdeket is sértek vagy bármilyen bizniszekbe is nyúlok bele – rendet fogok tenni.« Csak arra kérünk, figyelj a forgácsokra is!”

A fideszes sebeket felkaparó cikkünk arról szólt, hogy az egyre frusztráltabb Demeter egy vezetői értekezleten egy összeveszés után kiabálva felfüggesztette Rózsa Dávidot, az OSZK főigazgatóját, aki eredetileg amúgy az ő politikai kinevezettje volt. Csakhogy Rózsa szóba merte hozni az OSZK pótolhatatlan gyűjteményét pusztító penészt és csótányokat. Arról is írtunk, hogy Demeterrel még a pártkatona Hankó Balázs kultuszminiszter is konfliktusba került, ő már abban utazik, hogy blokkolja egyes döntéseit azáltal, hogy nem járul hozzá azokhoz.

Demeter erre reagáló, eléggé összefüggéstelen posztja az írónak indult kultúrpolitikus aktuális szétesettségének lenyomata. A „Szolgálati közlemény az OSZK-ügyről” címet viselő írás elején leszögezi – az ügyet ismertető cikkünkkel egybehangzóan –, hogy Rózsa Dávid az ő embere, akivel mindeddig jóban volt. Majd arról ír, hogy Rózsa megsértett egy „ökölszabályt”, méghozzá azt, hogy „az önérdek soha nem előzheti meg a közérdeket”.

Ezen a ponton, anélkül, hogy bármit írna arról, hogy Rózsa milyen önérdeket próbált érvényesíteni, a szerző megfeledkezik az OSZK vezetőjéről, hirtelen vált a szöveg, és már arról szól, hogy Demeter milyen „kritikán aluli állapotban” vette át az országos közgyűjteményeket, és mennyi strukturális problémával találkozott. Majd azt kezdi bizonygatni, hogy igenis van terve a helyzet megoldására. Keményen fogadkozik, hogy „Fáj, akinek fáj, és bárhány érdeket is sértek, vagy bármilyen bizniszekbe is nyúlok bele – rendet fogok tenni.” Mivel a tízdanos Orbán Viktor után ő a második legmenőbb magyar szájkaratés és kanapéutcai harcos, ehhez még hozzáteszi: „Az elmúlt években kiderült: nem félek a konfliktusoktól, és ha kell, ütéstávon belülre merek lépni.”

A szöveg a vége felé Trump-szintű zagyvaságba megy át. Az alábbi rész talán azt jelenti, hogy kegyetlenül megbünteti, aki a 444-nek szivárogtatott Rózsa kicsinálásáról, talán azt, hogy kicsinálja, aki Hankó miniszternél mószerolta őt, talán egyiket sem:

„És ha mindenféle oldalról mindenféle gyanú megfogalmazódik, amivel ráadásul a fenntartónál házalnak, akkor belső vizsgálatot indítok, historikusan felderítjük az ügyeket.”

A végén 3 sorban a független sajtón gúnyolódik, miközben egyetlen érdemi állítást sem cáfol a Rózsa-konfliktusról szóló cikkünkből.