Simonovits András matematikus, közgazdász, nyugdíjas egyetemi tanár. Hiába 79 éves, még mindig aktív életet él. Kedden mászta meg a 743 méter magas Vár-bükköt a Börzsönyben. Tudósnak tartja magát, cikkei, tanulmányai folyamatosan jelennek meg. Most éppen arról írt társszerzővel, hogy Orbán Viktor kormányai alatt mennyivel nőtt a nyugdíjak reálértéke, mert – bár nyíltan ellenzékinek tartja magát – nem ért egyet az ellenzéki leegyszerűsítésekkel.

Nevét egy ország ismerte meg az ősszel, és erről a hírnévről szívesen lemondott volna. A fideszes propaganda szerint a Tisza Párt szakértőjeként megadóztatná a nyugdíjakat. Nevét összemossák a párttal, arcképét Magyar Péteré mellé teszik, ő az a gonosz, aki szerint túl magasak a nyugdíjak.

Attól, hogy Orbán mondja, még lehet jó

„Nem köpnek le a villamoson – mondta érdeklődésünkre Simonovits. – Álmatlan éjszakáim vannak ugyan, most is 4-kor felébredtem, és azon gondolkodtam, miről fogunk beszélgetni. Nem vagyok teljesen közömbös tehát, de közvetlen károm nincs. Az én ismeretségi körömben a fideszes propagandát nem nagyon nézik, amúgy is okos emberek, átlátnak rajta, a szakmai szervezetek pedig kiálltak mellettem.”

A tudós 1970-ben végzett matematikusként és az MTA Közgazdaságtudományi
Intézetében kezdett dolgozni. 1990-ig Kornai János csoportjában a hiánygazdaságot modellezte. A rendszerváltás után – a „parancsgazdaság” megszűnésével – Kornai más területet kezdett kutatni, így Simonovitsnak is új téma után kellett néznie. Ez lett a nyugdíj, a terület kutatásába Augusztinovics Mária vonta be. „Mi már 1996-ban elleneztük a magánnyugdíjrendszer megteremtését, majd 2010 után sem a beszántását, hanem annak módját kifogásoltuk” – mondta annak szemléltetésére, hogy a politikán túli világ nem fekete-fehér, bőven vannak árnyalatok. – Attól, hogy Orbán mond valamit, még nem állítom csak azért is annak az ellenkezőjét.”

Demokratikus Chartával a szélsőjobb ellen

Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetére egy paradicsomi helyként emlékezik, ahol már a szocializmus évtizedeiben is nagyfokú volt a kutatási szabadság. Számos ellenzéki, főleg később az SZDSZ-hez köthető gondolkodót ismert meg, így Kis Jánost, a párt alapítóját és első elnökét is, de az ellenzék munkájában nem vett részt, megmaradt kutatónak. Nem hitt benne, hogy a szocializmus össze fog omlani, pláne ilyen gyorsan, túlbecsülte az ellenálló képességét.

A rendszerváltás sem változtatott a politikától való távolságtartásán. „Érdekelt, de nem volt mondanivalóm” – emlékezett az 1990 körüli évekre. Több barátja, munkatársa is az SZDSZ vezetésében kötött ki, így Bauer Tamás vagy Soós Károly Attila. Szakmai vitákat folytattak több kérdésről, így a szocialista beruházási ciklusokról. Érdekes csavarnak nevezte, hogy Bauer nagyon pártolta a kötelező magánnyugdíjpénztár bevezetését, ő ellene volt, de baráti kapcsolatukat ez nem befolyásolta.

A kilencvenes évek elején belépett a Demokratikus Chartába, abba a liberális indíttatású mozgalomba, amit az egyre erősebb, az MDF vezette kormány tájékán is megjelent szélsőjobboldali tendenciák miatt alapítottak. Aláírta például azt a petíciót, amelyik elítéli, hogy politikai okok miatt 129 embert rúgtak ki a Magyar Rádióból. A Demokratikus Chartát a kétezres évek végén feltámasztották, Simonovits is a csatlakozók között volt, de erre ma már nem emlékszik, és tény: a kezdeményezés rövid életű volt, és sokkal inkább szolgálta Gyurcsány Ferenc politikai túlélését, mint a papíron meglévő célt, a kirekesztés elítélését.

Matematikusok, világboldogítók

„A szerepem 2010 után nőtt meg, mert másoknak nem volt bátorságuk ahhoz, hogy az Orbán-féle nyugdíjpolitikát bírálják – mondta. – Az Élet és Irodalomba írtam, háttéranyagokat készítettem, DK-s konferencián is szerepeltem, nem szégyellem, pénzt nem kaptam érte.”

Adja magát a kérdés: mi a baj Orbán nyugdíjpolitikájával? Simonovits egy október 17-i, Orbán Viktorral készült rádióinterjút hoz fel példaként, ahol a miniszterelnök egyébként személyesen is megtámadta a nyugdíjas kutatót: „tehát azt akarom mondani, hogy a nyugdíjrendszerben ne engedjük, hogy matematikusok, meg elméleti közgazdászok, meg baloldali világboldogítók teret kapjanak, mert igazságtalan változásokat fognak végrehajtani a nyugdíjrendszerben.”

Orbán ebben az interjúban „hihetetlenül világosan” megfogalmazta, mit gondol a nyugdíjkérdésről: tizenöt évig nem volt nyugdíjvita, és lehetőleg a következő 15 évben se legyen, ráérünk megváltoztatni. Ez a hozzáállás Simonovits szerint azért vezet tévútra, mert egy-egy személy esetében a nyugdíjhatás nagy átlagban 60 év: 40 év járulékfizetés után 20 évig kapja a nyugdíjat. Közben meg Orbán, a rossz választási előrejelzés miatt, az ősszel meghirdette a 14. havi nyugdíjat, csak azért, hogy választást nyerjen. Ezt nem tartja előremutató nyugdíjpolitikának, ilyen a 9 százalékos költségvetési hiányt felhalmozó Romániában van, ahol fenntarthatatlan mértékben emelték a nyugdíjakat.