Kilencre nőtt a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma - derül ki az ügyészségi közleményből, amely szerint rendész bántalmazott a napokban fiatalkorú fogvatartottat a Budapesti Javítóintézetben.
A megalapozott gyanú szerint a férfi 2025. december 8-án a javítóintézet rácsokkal körbekerített udvarán kísérte az alakzatban közlekedő növendékeket, amikor egyikük kivált a sorból, és megállt. „A rendész többször felszólította a fiatalkorút, hogy térjen vissza társai közé, de ő ennek nem tett eleget és megkapaszkodott a rácsban azért, hogy ne kelljen az épületbe visszamennie. Miután a rendész eredménytelenül próbálta a letartóztatásban lévő személyt a rácstól elhúzni, ökölbe szorított kezével sérülést nem okozva kis-közepes erővel gyomron ütötte.”
A pár hónapja a javítóintézet rendészeként dolgozó férfit az ügyészség közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettével gyanúsítja - olvasható a közleményben. Mivel fennáll a veszélye annak, hogy a gyanúsított veszélyeztetné a bizonyítást, a nyomozó ügyészség indítványozta, hogy a bíróság rendelje el négy hónapra a – mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával – lakásában végrehajtott bűnügyi felügyeletét. A kényszerintézkedésről a nyomozási bíró még vasárnap dönt.
A nyomozásban eddig kilenc személy gyanúsítotti kihallgatása történt meg. A 2025. december 19-én meggyanúsított terhelten kívül hatan letartóztatásban, míg további két személy bűnügyi felügyeletben van. A héten lemondott a Szőlő utca harmadik, előző héten kinevezett igazgatója is. Az előzményeket itt foglaltuk össze érthetően, mostanra pedig a legfőbb ügyész is elismerte, hogy van kiskorú sértett a Szőlő utcai ügyben. A 21 Kutatóközpont mérése alapján még a Fidesz bázisát is megosztja a kérdés.
Varga László Balázst múlt héten nevezték ki. Az előző megbízott igazgató, Kovács-Buna Károly az után mondott le, hogy kikerült róla egy videó, amin durván bántalmazott egy gyereket.
A kormánypárti szavazók 11 százaléka szerint rosszul reagálta le a kormány a botrányt.
Két igazgatót visznek el egymás után egy állami intézményből? 14 éven át alig titkoltan garázdálkodik egy sötét, aljas baromarc az embereivel a gyerekvédelmi rendszerben, és nem történik semmi? Amit erre a kormány mondani képes, attól végképp lefejeled az asztalt.
A sértettek között „olyan személyek is vannak, akik a sérelmükre elkövetett bűncselekmények időpontjában a tizennyolcadik életévüket még nem töltötték be”, írta egy parlamenti képviselőnek adott válaszában.