Egy olyan közleményt adott ki hétfőn Magyar Péter, amit nagyon könnyű úgy érteni, hogy abban a DK-nak és a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak üzen. Magyar szerint ugyanis aki a Tiszára szavaz „listán és egyéniben, az a rendszerváltásra és egy működő és emberséges Magyarországra szavaz”, míg mindenki más, aki nem a Tiszára szavaz „akár listán, akár egyéniben, az Orbán Viktor hatalomban tartására szavaz”. Majd a gondolatmenetet úgy folytatja, hogy
„Ilyen sorsfordító időkben nincs helye a mellébeszélésnek. Nem lehet az egyéni politikai érdekeknek alárendelni a haza sorsát és viccet sem érdemes csinálni több millió honfitársunk reményéből”,
illetve később azokról ír, akik „a status quo fenntartásáért dolgoznak. Megbízásból vagy butaságból”.
A posztjában ugyanakkor azt ígéri, hogy a kormányváltás után („a rendszerváltást követően”) már nyomokban sem tartalmaznak majd törekvéseket a hatalom koncentrációjára és az egyeduralomra. Sőt, éppen hogy „készek vagyunk mindent megtenni, a plurális demokrácia újjáépítéséért, valamint egy virágzó civil társadalom és egy sokrétű pártpolitikai élet beindításáért. Egyenlő feltételekkel, szabad sajtóval.” Csak hát ugye „ehhez először rendszert kell váltani” – zárja a posztot.