Rács mögött töltheti a tavaszt és a választásokat Juhász Péter Pál

bűnügy

Rács mögött marad a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója, Juhász Péter Pál és az élettársa – tudta meg a 24.hu. Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a lapnak azt mondta, a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság további három hónappal, május 28-ig hosszabbítsa meg a gyanúsították letartóztatását.

Kovács elmondta még, hogy bővült a gyanúsítások és a gyanúsítottak köre is. Tizenegy személyt hallgattak ki gyanúsítottként a büntetőeljárásban.

Fotó: Kiss Bence

A szóban forgó személyek emberkereskedelem, kényszermunka, hűtlen kezelés, pénzmosás, többrendbeli hamis magánokirat felhasználása bűncselekményekkel, Juhász Péter Pál ezenfelül közfeladati helyzettel és lőfegyverrel való visszaéléssel is gyanúsítható.

A Szőlő utcában történtekről szóló cikkeinket ide kattintva olvashatják.