Február 18-án nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók, a rendőrök és a mentők Debrecen déli gazdasági övezetében működő Semcorp szeparátorfólia-üzemhez. A szerves oldószerekkel és vegyi anyagokkal dolgozó kínai akkumulátorgyárból fél hétkor érkezett a riasztás, a történtekről a katasztrófavédelem pedig két órával később, fél kilenckor adott ki hivatalos tájékoztatást.
Mindez alig tíz nappal azután történt, hogy kiderült: a kormány évekig tudott arról, hogy a gödi Samsung-gyárban a mérgező anyagok koncentrációja messze meghaladta a megengedett határértéket.
Nem csoda, hogy a debreceni Facebook-csoportok szinte felrobbantak a hír hallatán: elindultak a találgatások arról, mi történhetett.
Az információs vákuumot Debrecenben ellenzéki képviselők és civil környezetvédelmi szervezetek próbálták betölteni. Tompa Enikő és Kovács Petra Judit, a Tisza Hajdú-Bihar megyei jelöltjei, valamint Kozma Éva, a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesületének elnöke - aki korábban a tiszás előválasztáson is elindult - egy órán belül a helyszínre érkeztek. Élő bejelentkezésben számoltak be a fejleményekről, és felszólították a hatóságokat, hogy tájékoztassák a lakosságot: fennáll-e veszély, illetve szükség van-e bármilyen óvintézkedésre.
A debreceni városvezetés – köztük a két fideszes alpolgármester, Barcsa Lajos és Széles Diána, akik a 2026-os választáson egyéni jelöltként indulnak – nem jelent meg a helyszínen. A hatósági állásfoglalásról is csak este tíz után adtak tájékoztatást, jóval azután, hogy a sajtóban már megjelentek az első információk. A tiszás beszámolókat később felváltva pánik-, illetve rémhírkeltésnek nevezték.
Aligha reagálhattak volna másként, hiszen a gazdaságfejlesztésért felelős alpolgármester, a városban csak „akkumanként” emlegetett Barcsa Lajos kulcsszerepet vállalt az akkumulátoripari beruházások előkészítésében.
Ő jelent meg tavaly novemberben a dél-koreai EcoPro gyár megnyitóján, rendszeresen fogad kínai delegációkat, és részt vesz az akkumulátorgyárakhoz kapcsolódó közmeghallgatásokon (majd a hungarikumnak számító köz nélküli közmeghallgatásokon is). A 2022-ben bejelentett CATL-beruházás stratégiai megállapodását is ő írta alá a kínai partnerrel, aminek a részleteit a közérdekű adatigénylések ellenére azóta sem adták ki.
A tiszás és a fideszes politikusok hozzáállása közti különbséget személyesen is megtapasztaltuk a hivatalos kampány elején.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?