„És addigra a lányom a földön feküdt, élettelenül, holtan”

video
  • Bertók Krisztina 2023. július 18-án, mindössze 25 éves korában halt meg. Máig tisztázatlan körülmények között. Az utolsó ember, aki élve, és az első, aki holtan látta, az a férfi volt, akivel párkapcsolatban élt.
  • Krisztina halála után az édesanyja egy sor olyan jelet talált, amelyek arra utalnak: lánya bántalmazó párkapcsolatban élt.
  • Halálát a rendőrség először öngyilkosságként kezelte, majd le is zárták a nyomozást. A férfit, akivel haláláig párkapcsolatban élt, egyszer sem hallgatták ki az üggyel összefüggésben.
  • 2025. január 29-én egy V. kerületi lakástűzben életét vesztette Megumi Anderson, az a japán nő, aki egyedül nevelte két kisgyerekét.
  • A rendőrség csaknem egy hétig azt állította, hogy az első adatok alapján nem történt idegenkezűség, és nem találtak arra utaló jelet, hogy bűncselekmény történt volna, és egy hét kellett ahhoz, hogy beismerjék, hibáztak a volt férje által megölt japán nő ügyében, amikor korábban elutasították a feljelentéseit.
  • Az ügynek lettek személyi következményei is, de ennél is fontosabb, hogy az országos rendőrfőkapitány elrendelte, hogy vizsgálják felül az esetet megelőző egy évben kapcsolati erőszak miatt tett feljelentések elutasításait és a bűncselekmény vagy bizonyítottság hiányában megszüntetett nyomozások megszüntető határozatait is felülvizsgáltatták.
  • Ezt követően nyitották újra Bertók Krisztina halálának ügyét is, ekkor viszont már minősített emberölésként kezelve azt.
  • Március 8. nőnap, az a nap, amikor elméletben legalábbis a nemek közti egyenlőséget ünnepeljük. Ünnepre azonban nincs okunk, mindaddig legalábbis, amíg a nőket rendszerszinten érik hátrányok. Márpedig súlyos hátrányokról beszélhetünk mindaddig, amíg a hatóságok és a jogrendszer hiányosságai miatt nők tömegei maradnak védtelenül.
  • Takács Krisztina a mai napig azért harcol, hogy megtudja, hogyan halt meg a lánya. Az ő küzdelme pedig rávilágít arra is, hogy az áldozatok mennyire ki vannak szolgáltatva a hatósági eljárásoknak.

A beszélgetés podcast formátumban is meghallgatható:

Ha bántalmazás (akár szóbeli, lelki, fizikai, szexuális vagy gazdasági erőszak) áldozata, Önnek joga van a segítségre. Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában, Magyarországról ingyenesen elérhető a 06 80 205 520-as telefonszámon. NANE Segélyvonal bántalmazott nőknek: 06 80 505 101; a PATENT Egyesület jogsegély-szolgálata: 06 80 808 081.

Videó: Botos Tamás. Címlapkép: Németh Dóra.

Kapcsolódó cikkek
Legfrissebb videóink

Félnek a rendőröktől, de a jövőjüket még jobban féltik

Élesben néztük meg Párizsban, hogy néz ki közvetlen közelről a diáktüntetésnek indult, megélhetési tömegdemonstrációvá váló, a hírekbe a fosztogatások miatt bekerülő tiltakozási hullám. Miért vannak az utcán, mit szólnak az erőszakos jelenetekhez, hogyan reagálnak a rendőrök? Helyszíni videóriport.

Jelinek Anna, Kovács Bendegúz, plankog, Kristóf Balázs, Vészi Sámuel, Sárdi Kristóf
video

Hogy került Lezsák Sándor neve az ügynökaktákba?

Mit jelent, hogy valakit hazafias alapon szerveztek be és, hogy találták ki ügynökök sokszor fura fedőneveit? Többek között erről beszélgettünk Szekér Nóra történésszel, aki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában dolgozik.

Botos Tamás, Zalavári Noémi
video

Puhatestűzés, Don Hatvanpuszta és ügynökakták a parlamentben

A papírokon mindig mások neve szerepel, és amikor jön a baj, a maffiafőnök minden további nélkül feláldozza azokat, akik helyette írtak alá, mondta Magyar Péter a parlamentben, ahol két hét szünet után újra heves napirend előtti vita jött össze.

Vészi Sámuel, Zalavári Noémi
video

Kimész a domboldalra, kitermelsz magadnak vályogot, elkészíted az otthonod

Elegük lett a városi létből, a Nógrád megyei Béren az otthonukat is maguknak készítik el, „mint a madarak”.

444.hu
video

„Olyan hangot képviselek, amivel nem nagyon találkozni a tévében”

Sapkás Piréz youtuberként találta meg egy kereskedelmi tévés műsor, az Árulók szereplői között. Volt már éles vitája Gulyás Mártonnal és Vona Gáborral is, de miért megengedőbb közben a fideszes influenszer Vasvári Viviennel? Interjú a videóssal, aki szerint a magyar társadalomban még mindig ott vannak azok a dolgok, amik megágyaztak a Fidesznek.

Czinkóczi Sándor, Vészi Sámuel, Kovács Bendegúz
video