Király Nóra fideszes politikus 2024-ben még Újbudán próbált szerencsét, de a polgármester-választáson nagy különbséggel alulmaradt a DK-s László Imrével szemben. Ez nem szegte kedvét, idén már Csepelen indul a parlamenti mandátumért.
Nagyon aktívan kampányol, ebben segíti Csepel exfideszes polgármestere, Borbély Lénárd is. Ami azért lehet újdonság itt, mert a kerületi vezető kifejezetten rossz viszonyt ápolt a korábbi csepeli fideszes jelölttel, bizonyos Németh Szilárddal, aki a legutóbbi három választáson is elhasalt Csepelen.
A nagyon aktív kampány helyiek szerint azt jelenti, hogy térdig lehet járni a kerületben a Király Nórát népszerűsítő mörcsökben, és nincs olyan ünnepség, rendezvény, átadás, ahol ne bukkanna fel.
Ez így történt most is. A Királyerdőben a bezárt posta évek óta üresen állt, a helyén egy Lidl nyílik majd, amit Borbély polgármester más szavakkal így ír le: „Hosszú évek előkészítő munkájának gyümölcse érett ma be, amikor is Királyerdőben végre elindulhat a régóta várt élelmiszerbolt megépítése”.
Király Nóra is ott termett a bolt alapkövének letételén, nem is akárhogy. Videójában Lázár János minisztert idézte, aki szerint Királyerdő problémáját Király Nóra fogja megoldani.
Király Nóra szerint Lázárnak is köszönhető, hogy a királyerdeiek álma hosszú-hosszú évek után megvalósul, vagyis lesz egy bolt.
Azt ugyan nem említette, hogy az álombeteljesítő a Lidl lesz, pedig érdemes lett volna jelezni, Lázár János miniszter ugyanis régóta (itt például 2017-ben, itt 2024-ben), kitartó harcot vív a nemzetközi bolthálózat ellen. Vagyis ha rajta múlt volna, a királyerdeiek álma még hosszú ideig nem valósulna meg ebben a formában.
A bevásárlókocsis utókor viszont nem Lázár János nevét jegyzi majd meg, hanem Király Nóráét, akárhogy is alakul a választás. Merthogy a ma elhelyezett alapkő így néz ki:
Király Nóráról érdemes még megjegyezni, hogy ő nem Csepel országgyűlési képviselője, tavaly nyáron jutott be a parlamentbe listáról (a pápai Kovács Zoltán mandátumát vette át, miután a Veszprém megyei politikust a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának tagjává választotta az Országgyűlés).
Csepel országgyűlési képviselője már három ciklus óta a Németh Szilárdot triplán legyőző Szabó Szabolcs, aki viszont most - az aláírásgyűjtésen tapasztaltak miatt - nem indul a választáson. Az ellenzéki politikust a fideszessé vált kampányeseményre nem is hívták meg.
A polgármester a posztjában inkább az Újbudáról Csepelre áternyőzött Király Nórának hálálkodott azért, mert a Lidl boltot nyit egy évek óta bezárt posta helyén.
Ez lehet az a pillanat, amikor leporoljuk a korábbi cikkünket a márványtáblák hőseiről.
Íme az emléktáblák panteonjának alapkövei.
választás 2026
POLITIKA
lászló imre
DK
fidesz
újbuda
Királyerdő
borbély lénárd
Németh Szilárd
csepel
szabó szabolcs
király nóra
lidl
Lázár János
kovács zoltán
választás 2026
„Szerintem nem kell cukros üdítőt inni, de ha valaki erre akarja költeni a pénzét, hát tegye. Az viszont nem járja, hogy a magyarok Fanta helyett csak hantát kapjanak a Coca-Cola vállalatcsoporttól!” – írja a miniszter.
„Az aláírásgyűjtés tapasztalatai számomra azt jelzik, hogy a jelenlegi körülmények között nem tudnám megnyerni az országgyűlési választást” - írta Facebookján.
A miniszter nem számít arra, hogy elszállnak az árak, ha elkezdik szívatni az élelmiszerláncokat.