Egy 2021-es beszélgetés jutott birtokunkba, amely még a szétszerelő üzem megnyitása előtt rögzítettek. Molnár Ferenc beszél arról is, hogy hét település visszautasította már a gyárat. Megkeresésünkre most azt mondta, nem emlékszik, hogy ilyeneket mondott volna.
„Nem adom szavazatom ilyen emberekre, mert nem tudnék gyermekeim, unokáim szemébe nézni” – mondta a fideszes jelölt Becsó Zsoltról Orosz István, aki most „a változásra” szavaz.
A Bagázs Közhasznú Egyesület azon dolgozik, hogy a nagyon nehéz körülmények között induló embereknek jobb esélyeik legyenek az életben. Megnéztünk, hogy néz ki ez a munka.
Hogyan hajrázik a Tisza Párt? Bezavar-e az amerikai alelnök látogatása? Lesz-e fordulat a hátralévő napokban? És mihez kezdene a kétharmaddal? A Tisza Párt listavezetőjét kérdezi Rényi Pál Dániel.
A kampány utolsó heteiben tovább bonyolódnak a titkosszolgálati szálak, felizzott a Szijjártó-Lavrov hotline, Orbán pedig úgy balekozta le Szabó Bencét, hogy azzal csak még magasabbra tette a tétet. Csúcspontjához közeledik a közéletnek nevezett sorozat.
A különböző titkosszolgálati ügyeket a miniszterelnök országjárásán egyre kevésbé tudják átlátni, de ez nem ingatja meg a híveket.