Hrabóczki Dániel bő egy hete sétált be a 444 stúdiójába, mostanra pedig ott tart, hogy egy vidéki kampányeseményen az általános iskolás fiú és a nyugdíjas néni is tudja, kicsoda Gundalf, mit csinált, és mivel konkrétan rajongói vannak, ezért fellépni is hívják. Ami azért több szempontból nagyon, nagyon, nagyon meglepő.
Először is: bár a Direkt36 által feltárt tiszás megfigyelési botrány, amelynek ő az egyik főszereplője, sokak szerint az Orbán-rendszer egyik legsötétebb fejezete, de mint sztori, hát, finoman szólva is szövevényes, rejtélyes, nehezen értelmezhető.
Másodszor, a hatalom olyan ellenségmenedzselést foganatosított vele szemben, amelybe belerokkantak már pártelnökök, milliárdos üzletemberek, elismert szakemberek és népszerű aktivisták, szinte bárki, akit célba vettek a fekete kampányok. Orbán és miniszterei személyesen keltek ki ellene, megsorozta a kormányzati médiabirodalom, és jól megvágva közzétették még az Alkotmányvédelmi Hivatalban tett tanúvallomását is. Nem lett volna semmi szokatlan vagy szégyenletes abban, ha ezek után hátrébb lép, besokall.
Harmadrészt, bár az érthető, hogy a Tisza közössége szimpátiával néz valakire, aki állítása szerint átverte a párt ellen dolgozó titkosszolgálatot, de ebből még az én józan paraszti eszem szerint nem feltétlenül következne az, amit a váci gyűlésen láttunk. Mármint, hogy
a félszeg 20 éves kvázi sztárvendégként áll a színpadra.
Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!
Már előfizetőnk vagy?
választás 2026
POLITIKA
Gundalf
rétvári bence
Szimon Renáta
váci gyűlés
Hrabóczki Dániel
mnb-botrány
direkt36
444
magyar péter
Tisza Párt
vác
Alkotmányvédelmi Hivatal
riport
választás 2026
orbán-rendszer
pest 11
A nyilvánosság elé áll Hrabóczki Dániel, akit Gundalf néven ismert meg az ország nyilvánossága a titkosszolgálati botrányban. A 444-nek elmondta: az Alkotmányvédelmi Hivatalban tett meghallgatáson valótlanságokat állított. Úgy érezte, hogy a Tisza összeukránozása a cél, ezért „kezébe vette az irányítást”.
Ha ez a gépezet célba vesz, az elől nincs menekvés. Az Orbán-rendszer egyik legfontosabb és legkeményebb fegyverét először politikai ellenfelekkel szemben vetették be, de mára mindenkinek fel kell készülnie arra, hogy célpont lehet.
A kampány utolsó heteiben tovább bonyolódnak a titkosszolgálati szálak, felizzott a Szijjártó-Lavrov hotline, Orbán pedig úgy balekozta le Szabó Bencét, hogy azzal csak még magasabbra tette a tétet. Csúcspontjához közeledik a közéletnek nevezett sorozat.
"Márpedig tudjuk azt, hogy milyen, ha elkezd egy normális, jól szervezett párt ellenségmenedzseléssel foglalkozni. Az azért tud hatni."