A Hősök terére hirdetett rendszerbontó nagykoncertet Puzsér Róbert Polgári Ellenállás mozgalma. A program szó szerint monumentális volt, délután 4-től este 11-ig mintegy ötben előadó lépett színpadra. Az eseményeket most frissülő cikkben követtük, de szombaton riportban is beszámolunk róla. Az utolsó programok között beszédet mondott a színpadon Szabó Bence nyomozó és Pálinkás Szilveszter honvéd százados, erről itt írunk bővebben.
A mocskosfideszezés már az első fellépő, Keleti András instrumentális zenéje után elkezdődött. A második fellépő A király meztelen című dallal a Mudfield, az énekes-frontember Kovácsovics Máté a magyar futballválogatott mezét viselve juttatta eszünkben Orbán futballmániáját, majd Tóth Jakab arról beszélt a harminc alattiaknak, hogy ők azok, akiket igazán magára hagyott az Orbán-kormány.
A teret egyre nehezebb megközelíteni, jelentették a város több pontjáról munkatársaink. A helyszínen lévő kollégánk fél hat körül arról számolt be, hogy „durván sokan vannak a téren”. A kamerák totálképei szerint a tömeg legalább akkora, mint a Tisza március 15-i rendezvényén voltak, a Kodály köröndig lényegében beállt a sugárút.
Amikor kollégánk a tér belsejéből 7 óra előtt nem sokkal megpróbált egy kicsit kijjebb jutni, gyorsan belátta, hogy reménytelen vállalkozásba fogott:
„Esélytelen, képtelenség kijutni, én nem láttam még ennyi embert”.
Az Andrássy felé már nem lehet haladni, „nagyon erős a hangulata annak, ahogy áramlanak végig az emberek az Andrássyn”. Sűrű a Dózsa György út is, teljesen megtelt a Hősök tere is. Másik kollégánk nem sokkal öt óra után arról írt, hogy „a Margit híd budai hídfőjénél irtózatos tömeg szállt most fel az Oktogon felé”, a BKK pedig azt közölte, hogy nem áll meg a 2-as és 3-as metró a Deák téren.
Kollégáink fotói szerint a metróállomáson tömegek próbálnak a földalattihoz eljutni, de háromnegyed hat körül az a hír érkezett, hogy a földalatti viszont a Hősök terénél nem áll meg. Egy órával később is csak a Bajza utcánál állt meg a földalatti, a Hősök terénél nem. És ha már a Bajza utca: munkatársaink jelentése szerint az orosz követséget kordonnal vették körbe.
Fél nyolc körül az Oktogonnál még hömpölygött a tömeg a tér felé, és a helyszínen lévő munkatársunk is ezt tapasztalja: „Vastag, tömött sorokban masíroznak az emberek a tér belseje felé”. Az élő közvetítés nem sokkal nyolc óra után elérte 100 ezer nézőt.
A helyszínen egyébként, a sok fellépő miatt, különös a hangulat, írja munkatársunk. „A hangulat vicces, ha az adott előadót kb. hárman ismerik, akkor van egy kis megállás, a többiek csak pilláznak. Jön a következő, azt másik 2 ember ismeri, és így tovább. Jó, a Dzsúdlót ismerték sokan”.
Beton.Hofi fellépése után a szervezők egy 2000-es évek eleji videót vetítettek le, abban Törőcsik Mari és Gáspár Győző közösen kampányolnak Magyarország európai uniós csatlakozása mellett. Ekkorra, a koncert kezdése után nagyjából egy órával megtelt a Hősök tere, valamint az Andrássy útnak és a Dózsa György útnak a térhez közeli szakaszai; ezt erősítik meg az élő közvetítés totálképei is.
Nemcsak zenészek léptek fel, Vilmányi Benett szavalt, Petőfi Sándor Akasszátok fel a királyokat című versét mondta el. Saiid szintén egy versszerű előadást mutatott be (slammelt talán?).
Az addigi, minden szám között rendszeresen elkezdődő mocskosfideszezés az Európa Kiadó fellépése után kiegészült a „Vesszen a Fidesz”, majd Funktasztikus fellépésekor a „ruszkik, haza” skandálással, később az „Orbán, takarodj-jal” is. És persze énekelték a legtöbb olyan refrént, amit a dalt addig nem ismerők is könnyen megjegyezhettek, mint például a Felső Tízezer Kicsi forradalom daláét („a zsákutcákban, a csatornákban / jön, jön, jön, jön a kicsi forradalom / az autópályán, a repülőgépen / jön, jön, jön, jön a kicsi forradalom”), de nem maradt ki a hatvanpusztázás sem.
A fellépők egyike sem felejtett el emlékeztetni arra, hogy vasárnap választás lesz, és aki csak tud, menjen el szavazni. Pajor Tamás, aki az „úgy hívnak főni / kezd a kávé lefőni” refrénnel lopta be magát a szívünkbe, ezt azzal fejelte meg, hogy a regnáló kormány mostanra elvesztette a legitimitását, így azt le kell váltani. „Mocskos Fidesz”, felelte rá a tömeg. Háromnegyed nyolc körül, a Galaxisok fellépése előtt – természetesen az Örökre elég volt ebből dalt játszották – elkezdődött az első „árad a Tisza” skandálás is.
Később több olyan videót is levetítettek, amikben a fiatal Orbán Viktor beszélt demokráciáról és annak hiányáról, akkor hatalmon lévő politikusok mutyijairól. Fél kilenc körül levetítették Orbán Viktor 1989-es, Hősök terén elmondott beszédét is, aminek minden szavával egyet lehet érteni ma is, ennek ellenére a tömeg, nyilván Orbán látványa miatt, ezt is heves fújolással és mocskosfideszezéssel fogadta. Hogy maga Orbán Viktor mennyire nem tud mit kezdeni egyébként a mostani fiatalokkal, mennyire nem érti őket, arról is beszélt az ATV-n pénteken adott interjúban, amiről itt írtunk.
Kevéssel a koncert vége előtt a főszervező Puzsér Róbert is feltűnt a színpadon, aki polgártársakként címezve a jelenlévőket, rímekbe szedett beszéddel készült, többek között a gyűlöletpolitika és az orbáni, oroszbarát politika végét követelve. A beszédét arra futtatta ki, hogy két közös dolga van a jelenlévőknek, meg úgy általában, az országnak: vasárnap a szavazás, hétfőtől pedig közös felelősségvállalás az országért, mielőtt az orosz front újra átvonulna felettünk. A program Azahriah fellépésével, majd a Szózat közös eléneklésével ért véget.
Puzsér a Helyzet:van! műsorunkban azt mondta: eseménnyel az a céljuk, hogy az eddig széttartó indulatokat összecsatornázzák, és „meghajtsák vele a választási hajlandóságot”. Hajlandóság pedig van, péntek délelőttig több mint 27 ezren jelezték a Facebookon, hogy ott lesznek, és további 90 ezren, hogy érdeklődnek az esemény iránt.
Nem sokkal a tervezett négy órai kezdés előtt munkatársunk a helyszínről azt jelentette, hogy bár a tér még nincs tele, már sokan gyűltek össze, van, aki már reggel óta ott van. A résztvevők életkora változatos, „0-100 éves korig terjed a korfa”, írta.
A rendezvényen mindenki gy számot ad elő. Az első blokkban lép fel többek közt Beton.Hofi, Dzsúdló és az Európa Kiadó, a másodikban a Hétköznapi Csalódások, Pajor Tamás, Sisi&Krúbi, a harmadikban az Anima, Azahriah és a Quimby, az utolsó fellépő pedig Puzsér Róbert lesz.
A koncert előtt derült ki, hogy Majka például nem vállalta a fellépést, mivel szerinte egy előadónak nem közvetlenül kell a politikában részt vennie, hanem a gondolataival kell formálnia a közízlést. Puzsér erre azt reagálta, hogy szerinte a Csurran, cseppen nagyot ment volna.
Majka a rendezvény előtt néhány órával azt írta azoknak, akik kimennek a koncertre, hogy ne üljenek fel semmilyen provokációnak. Mint fogalmazott:
A választás előtt ez az utolsó lehetősége arra egy-két fizetett bajkeverőnek, hogy valami olyan dolgot tegyen, ami miatt a vasárnapi szavazás veszélybe is kerülhet.
A rendezvény a nagy érdeklődés miatt túlterjeszkedik a Hősök terén, led- és hangfalak vannak az Andrássyn és a Dózsa György úton is. A szervezők jelezték azt is, hogy a rendezvény teljes időtartama alatt (15 órától éjfélig) elérhető lesz a TASZ jogi telefonos forródrótja is, a +36 30 722 3356 számon.
választás 2026
POLITIKA
európa kiadó
hétköznapi csalódások
SisiKrúbi
hősök tere
pajor tamás
andrássy út
quimby
puzsér róbert
dózsa györgy út
polgári ellenállás
TASZ
Anima Azahriah
Beton-Hofi
Dzsúdló
választás 2026
helyzet:van
Hétfői vendégünk Puzsér Róbert, aki a Rendszerbontó Nagykoncert újabb fellépőit is bejelenti.
A közönség hősök, hősök skandálással fogadta őket.
Enervált interjút adott a kormányfő, mintha maga sem hinne abban, amit többször is elmondott: hárommillió szavazattal győzelemre készülnek. Szóba került Putyin, Waberer, a kitálaló fegyveresek, sőt, meglepetésre Hatvanpuszta és Orbán Gáspár is.
Most pénteken hangerőt adunk az elaljasult hatalommal szemben, hogy megmutassuk: véget ért a következménytelenség kora. Szavazz vasárnap és bontsuk el a hűbéri államrendet! 2026 április 10., 16:00, Hősök tere. Légy jelen, vagy kövesd a koncertet a Szélsőközép YouTube csatornáján!