A TV2-es Till Attila a Tiszára szavazott

POLITIKA

„Szükség van minden szavazatra. Én a változásra fogok szavazni, mert nagyon megérett már az idő valami másra. Aki bizonytalan, fél, nem tudja, milyen lesz a jövő: ki kell próbálnunk! Mindenki nyugodjon meg, kipróbáljuk és szerintem jó lesz. Erre szükségünk van” - mondta Till Attila, a TV2 műsorvezetője egy Facebookon közzétett videóban.

Az elmúlt évek során Till Attila többször hangoztatta, hogy nem azért dolgozik a TV2-nél, mert egyetért a politikai irányával.

„Vannak bizonyos dolgok, amikben nem szoktam részt venni, mert nincs kedvem, de ettől függetlenül szeretek TV2-es lenni, az az én közegem, és ezt már sokszor mondtam, hogy nekem a TV2 azért emberek összességét is jelenti, nem pedig egy politikai állásfoglalást” - mondta 2022-ben.

Egy másik 2018-as interjúban azt is mondta, egyáltalán nem foglalkozik politikával, nem is szokott vitatkozni erről. 2016-ban pedig még Friderikusz Sándor is kioszotta Tillát, azt állítva, hogy a Hajós- és Tilla-félék tartják életben Orbán Viktor rendszerét. Miközben meg Deák Dániel 2024-ben épp azért osztotta ki, mert „Till Attila a TV2 műsorvezetője, de nem telik interjú anélkül, hogy ne panaszkodna erre.”

Kapcsolódó cikkek