A cím Waszlavik Gazember Lászlótól származik, aki az előző rendszerváltás forgatagában született dalait összegyűjtő kazettát nevezte el így. Most, amikor Magyarország újra rendszert vált, ismét csak ennyit lehet kívánni.

Ez a rendszerváltás sok szempontból más, mint az előző. Szerencsére nem 40 évig kellett rá várni, és a most eltakarított rendszer megközelítőleg sem követett el olyan szörnyűségeket, mint a kommunisták. A legfontosabb, a rendszerváltások esszenciáját jelentő szempontból azonban ugyanott vagyunk, mint 1989-ben: a magyarok ismét megkapták az esélyt a történelemtől, hogy maguk dönthessenek a sorsukról, és hogy milyen országban szeretnének élni.

Ezt a rendszerváltást az előzőnél magasztosabbá és felemelőbbé teszi, hogy a magyarok nem a történelem hátszelével megtámogatva vitték véghez. Kelet-Európa országai a Szovjetunió haláltusájának köszönhetően tudtak 1989-ben rendszert váltani, a Nyugat által bátorítva és segítve. 2026-ban viszont ellenszél van. A magyarok olyan történelmi helyzetben választották a szabadságot, amikor annak ázsiója, vonzereje a nyugati világban fakóbb, mint 1945 óta bármikor.

Lehet, hogy a magyar rendszerváltás éppen ennek a trendnek a fordulóját jelzi, és ebben az esetben a magyarok majd arra is büszkék lehetnek, hogy ők voltak az elsők, akiknek elegük lett a posztdemokrata illiberális katyvaszból, amibe közel két évtizedre úgy beleragadtak, hogy ma már nem csak Bécs, de Varsó is elérhetetlen távolságban van Budapesttől. De ha más nem is vesz róluk példát, a magyarok akkor is büszkék lehetnek arra, amit most elértek.

2026. április 12-nek ott a helye a magyar történelem sajnálatosan kevés dicső napja közt. Nem túlzás azt állítani, hogy ez az ország hetven éve, 1956 ősze óta nem dobott ekkorát.