Both Miklós, a Hagyományok Házát vezetője is lemondott a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Bizottságában betöltött pozíciójáról, derül ki abból az interjúból, amit a Válasz Online-nak adott.
„A mostani ügyben számomra az a legsúlyosabb, hogy miközben a Bizottság szakmai alapon működött, utólag olyan döntési és közzétételi hiányosságok váltak láthatóvá, amelyek miatt a Bizottság nem rendelkezett a felelős mérlegeléshez szükséges teljes információs háttérrel. Ez az, amivel nem tudok közösséget vállalni” - mondta Both.
Azt a 444 is megírta, hogy az NKA több bizottsági tagja is azt állítja, ők nem a celebgazdagító-galuskaevős programokat hagyták jóvá. A több mint egy hete húzódó, Baán László bizottsági tag, valamint Bús Balázs alelnök lemondásával járó NKA-botrány egyik fontos kérdése, hogy a fideszes celebeknek és egyesületeknek a választás előtti vurstlijaira kifizetett 17 milliárd forintos támogatásokról valóban az NKA Bizottságának jóváhagyásával döntöttek-e. A szabályok szerint ugyanis minden kollégiumnak évente írásos beszámolót kell benyújtania a Bizottság felé a tevékenységéről és a felhasznált forrásokról.
Több bizottsági tag viszont azt állítja: nem azt a beszámolót látták és fogadták el, amely később nyilvánosságra került, hanem egy jóval szűkebb, eltérő tartalmú dokumentumot. Emiatt most belső vizsgálatot sürgetnek.
Both szerint nem az ő dolga a felelősség szétosztása, de Bús Balázs alelnökként felügyelte az érintett kollégiumot, így szerepének felelősségi határait tisztázni kell. Ugyanakkor szerinte a fő probléma nem személyi, hanem rendszerszintű: a döntéshozók nem kaptak elég átlátható információt az ügy súlyáról. A felelősség pontos megállapításához a teljes iratanyag és a belső folyamatok ismerete szükséges.
Both elismerte, hogy a bizottság elvi szinten támogatta egy ideiglenes kollégium létrehozását, de állítása szerint ez nem azonos a később kialakított, jelentősen kibővített és minisztériumi kontroll alatt álló konstrukcióval. A nagyobb költségvetésű ideiglenes testületeknek volt precedensük, azonban a végül mintegy 12 milliárdos keret – különösen a 10 milliárdos bővítés – utólag, egy kevésbé átlátható írásbeli szavazás részeként jelent meg, ami szerinte súlyos eljárási problémákat vet fel.
Szerinte a tétel megjelenítése nem volt kellően áttekinthető. Ugyanabban a csomagban egy 350 millió forintos átcsoportosítás világos táblázatos formában szerepelt, míg a 10 milliárdos tétel folyószövegben, „10 000,0 millió forint” formátumban jelent meg”.
Szerinte ez a forma alkalmas volt arra, hogy az összeg nagyságrendje kevésbé legyen érzékelhető. Azt is hozzátette, hogy egy ekkora keretösszeg stratégiai jelentőségű kérdés, ezért egy ilyen súlyú döntés nem kerülhetett volna át érdemi személyes vita, előzetes tematizálás és kellő figyelemfelhívás nélkül egy írásbeli szavazási eljárásba. Both szerint a Bizottságnak erről testületi vitában kellett volna döntési helyzetbe kerülnie.
Arról, hogy a támogatottak névsorát nem tette közzé az NKA, azt mondta:
„A rendelkezésre álló tények és a közzétételi kötelezettségek összevetése a jogszabályi elvárásokkal súlyos törvényességi és működési aggályokat vet fel. Az NKA rendszerében a nyilvánosság nem formai kérdés. A támogatási döntések, a kedvezményezettek, az összegek és a támogatási célok megismerhetősége alapvető garancia.”
Arra, hogy ugyanebből a csatornából a Both vezette Hagyományok Háza is kapott 300 millió támogatást, azt mondta:
„Ez inkább azt mutatja meg, mennyire nehezen értelmezhető ez a konstrukció. Ez a keret láthatóan nem egy egységes szakmai logika szerint működött, hanem különböző miniszteri kulturális ügyeket kezelt egyetlen csatornában: ezért kerülhettek egymás mellé olyan, természetükben nagyon eltérő tételek, mint a Kurtág 100, Jókai 200, Márai-emlékév, a Hagyományok Háza országos szakmai programjai vagy könnyűzenei dalszerzői támogatások. A Hagyományok Háza valóban kapott 300 millió forintot ezen a csatornán, a felhasználása pedig a mi oldalunkon dokumentált, programcélú és 2026. márciusig tételesen elszámolt. A mi esetünkben egy szakágazati kormányzattal előzetesen több körben leegyeztetett támogatásról volt szó, amely az éves szakmai működéshez szükséges mozgástér részbeni biztosításáról szólt.”
A Telex megszerezte azt a dokumentumot, ami feltehetően a tagok elé került, és ebben csak a Márai- és a Jókai-program szerepel.
Több száz olyan szervezet kapott pénzt, amelyeknek semmilyen látható tevékenysége nincs, a rendezvényeiken aztán fideszes jelöltek bukkantak fel. A Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő két dolgozója mesélte el, hogyan működött a rendszer.
Az NKA alá tartozó NKTK döntései nyomán olyan celebek sokasága járt jól, mint Tóth Gabi, Dopeman vagy Pataky Attila.
A Szépművészeti igazgatója szerint az NKA vezető testülete nem tudott arról, hogy a speciális kollégium milyen célokra és kiknek szórt ki titokban hatalmas összegeket a választási kampány idején.
A Nemzeti Kulturális Alap egyik támogatáskezelője osztotta a pénzt. A listáról Molnár Áron osztott meg részleteket.