45 milliárd forintos összegű, négyéves keretszerződést kötött az országos tankönyvellátásért felelős Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) a saját többségi tulajdonában álló Alföldi Nyomda Zrt.-vel – írja a G7.
Az április végén aláírt megállapodás értelmében a következő négy évben az Alföldi nyomtathatja, illetve szállíthatja a tankönyveket a Kellónak. A beszerzésre még márciusban írták ki a tendert, amelyre kizárólag az Alföldi Nyomda adott be ajánlatot. A cég ugyanakkor négy alvállalkozót is megjelölt: három másik nyomdát és egy szállítmányozó vállalkozást. Utóbbira azért volt szükség, mert a végül április 23-án aláírt szerződés szerint a legyártott könyvek helyszínre szállítása is a nyertes (illetve egyedüli) ajánlattevő feladata.
A G7 szerint az aláírt 40 milliárdos keretösszeg a korábbi hasonló tenderekhez képest sok, és egyébként 2020-ban ennek alig fele, 20,8 milliárd volt a keretösszeg. Ahhoz képest is sok a keretösszeg, hogy legutóbbi lezárt évében, 2024-ben a társaság 13,8 milliárd forintos árbevételt ért el, amelyből 7,9 milliárd származott a Kellótól.
A közbeszerzési kiírás szerint a 45 milliárdos keretösszegből az Alföldi Nyomdának várhatóan évi 1000-1500 különböző tan-, illetve egyéb könyvet kell nyomtatnia, illetve leszállítania évente 13,5, azaz a négy év alatt összesen 54 millió példányban.
Az Alföldi Nyomda már az állami tulajdonszerzés előtt is részt vett a tankönyvbizniszben, sőt a felvásárlásról és a nagy állami keretszerződésről párhuzamosan tárgyaltak. A cég állami felvásárlását néhány nappal azután jelentették be, hogy az Alföldi egy konzorcium vezetőjeként aláírta a 20 milliárdos megbízást, amely akkoriban a nyomdapiac egyik legjobban fizető munkájának számított.