A közmédia történetében először nem fogadta el a tulajdonost képviselő testület a vezérigazgató, Altorjai Anita beszámolóját - értesült a testület egyik tagjától a Telex. A lap úgy tudja, hogy június elején, miután meghallgatják, Altorjai leváltását is kezdeményezhetik.
Altorjai Anita 2022 óta a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója, előtte az Országgyűlés Hivatalának Sajtószolgálatát vezette, majd Áder János alatt ő volt a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója. Később Novák Katalin tanácsadó testületének is tagja volt, miközben a propagandaüzemként működő közmédiacég vezetője volt.
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatójaként tett éves beszámolóját a tulajdonosi jogokat gyakorló Közszolgálati Közalapítvány Közszolgálati Testülete dobta vissza. A Telex úgy tudja, hogy a tagok közül csak ketten szavaztak a beszámoló elfogadására, hárman nemmel szavaztak, öten pedig tartózkodtak. Mint írják, a következő lépés az lehet, hogy kezdeményezik Altorjai leváltását is, akit június elején fognak meghallgatni.
Sikerült megtalálnunk, hogy mi a közös a lemondott, a le nem mondott, a megszólaló és a lapulva hallgató tanácsadók között.
Altorjai Anita váltja a nyugdíjba vonuló Dobos Menyhértet. Az új vezető korábban tíz évig volt a köztársasági elnök sajtófelelőse.