Novák Katalin tanácsadói

Egy súlyos szál továbbra is összeköti Novák Katalin 16 fős tanácsadó testületének tagjait

belföld

A cikkünk nyomán kirobbant botrányba belebukott Novák Katalinnak köztársasági elnökként 16 tanácsadója volt. Még a lemondását megelőzően sikerült többüknek is megszólalnia, akadt, aki többször is megtette, és látszólag megváltoztatta mondanivalóját Orbán Viktor bejelentése az alkotmánymódosításról. De a testületben olyanok is vannak, akik azóta sem szólaltak meg, míg ketten továbbra is látványosan kitartanak Novák mellett. Egyikőjük annyira, hogy nem is volt képes a lemondásra, pedig kormányközeli források szerint ő győzködhette Novákot, hogy kegyelmet adjon K. Endrének, a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének, aki pedofil bűncselekmények eltusolási kísérletében volt bűnrészes.

Ő Balog Zoltán egykori emberierőforrás-miniszter, református püspök, aki először kiállt Novák mellett, majd gyorsan elvonult „néhány hétre imádkozni, gondolkodni, olvasni és írni Isten csendjében”. Sikerült őt megtalálnunk, de csak annyit közölt, hogy másnap nyilatkozatot tesz a kegyelmi ügyről. Ez meg is történt, és végül elmondta, hogy valóban támogatta K. Endre kegyelmi kérvényét, de nem mond le.

De térjünk vissza a többi tanácsadóhoz, azokhoz, akiknek sikerült megszólalniuk

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon pedofil exigazgatóját fedező bűntársnak

A molesztálásokat eltussolni próbáló egykori igazgatóhelyettes a pápalátogatás ürügyén jöhetett ki a börtönből.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Így készült a 444 cikke, ami után megbukott Novák Katalin és Varga Judit

Kaufmann Balázs hírügyeletben olvasott egy levelet Novák Katalin kegyelmi döntéséről. Lépésről lépésre bogozta ki a történet szálait, megtalálta K. Endrét, és ő maga is csak ezután gondolta arra: mi van, ha ennek most következményei is lesznek?

Szász Zsófi, Haszán Zoltán, Kaufmann Balázs, plankog, Rényi Pál Dániel, Botos Tamás, Kristóf Balázs
video

Orbán Viktor alkotmánymódosítást nyújtott be K. Endre kegyelme miatt

A miniszterelnök korlátozná az államfő jogkörét.

Kaufmann Balázs
belföld

Kormányközeli források szerint Balog Zoltán győzködhette Novák Katalint a kegyelmi kérvényről

Az egykori emberi erőforrás miniszter politikai mentora volt a szombaton lemondott köztársasági elnöknek.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Balog Zoltán gyorsan beállt Novák Katalin mögé

Mert büszke rá, hogy „hogy egy ilyen rendkívüli ember lehetett Magyarország első női köztársasági elnöke”.

Czinkóczi Sándor
búcsúposzt
Videó

Megtaláltuk Balog Zoltánt: kedden nyilatkozatot tesz a kegyelmi ügyről

Ausztriában találtuk meg Balog Zoltán református püspököt, akit információink szerint Orbán a kegyelmi ügy egyik felelősének tart. Négy napja azt írta, néhány hétre visszavonul imádkozni. A 444-nek viszont azt mondta, kedden nyilatkozatot tesz, amihez egyeztetnie kell a püspöktársaival. Majd elindult Magyarország felé.

Szász Zsófi, Németh Dániel, Czinkóczi Sándor
video

Balog Zoltán támogatta K. Endre kegyelmi kérvényét, de nem mond le

A kegyelmi ügyben szerinte Novák Katalin döntött, és vállalta a felelősséget.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Gundel Takács Gábor kilép Novák tanácsadói testületéből

„Véleményem szerint rossz döntés született a kegyelmi kérvény aláírásakor” – írta Facebookon.

Benics Márk
POLITIKA

Lackfi János is kilép Novák Katalin tanácsadói testületéből

Nagyon várt volna valami magyarázatot.

Urfi Péter
POLITIKA

A Novák Katalinnak tanácsokat adó Tomán Szabina azt üzeni, nem lesz cinkos

Írásából csak az nem derül ki, hogy Árpa Attila volt felesége pontosan kinek nem akar a cinkosa lenni.

Mészáros Juli
belföld

Szörényi Levente K. Endre felmentéséről: Bocs' A Magyar Hang én vagyok! A többi nem kérdés...😛

Mindössze ennyit reagált a köztársasági elnök tanácsadói testületébe tartozó zenész, amikor a Magyar Hang a pedofilbotrányról kérdezte.

Solti Hanna
POLITIKA

Szörényi Levente is kihátrált Novák Katalin mögül

Egyben azt kéri a köztársasági elnöktől, hogy „fontolja meg, képes lehet-e még betölteni pozícióját”.

Mészáros Juli
belföld

Skrabski Fruzsina bizalma töretlen Novák Katalinban, a tanácsadó kiállt a köztársasági elnök mellett

Soha jobbkor.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Novák tanácsadója szerint elképzelhető, hogy a köztársasági elnök titkosszolgálati akció áldozata lett

Skrabski Fruzsina szerint mindenki benne lehet, az ügyészség, a bíróság és a rendőrség is. De vajon ki szervezi az összeesküvést?

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Skrabski Fruzsina mozgalmat indított, hogy ne fogadják el Novák lemondását

„Mindenki írjon a parlamenti képviselőjének!”

Mészáros Juli
POLITIKA

Balog Zoltánt is felelősnek tartja a kegyelmi ügyben Orbán, a püspöksége is veszélybe kerülhet

A 444 értesülései szerint az egykori humánminiszter, jelenlegi református püspök a kegyelmi döntés előtt találkozót hozott össze Novák Katalin és K. Endre felesége között. Elvonulás várhat rá is.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA