Az álmaink közösek lehetnek, de a rémálmaink nemzetiek maradnak

külföld

Ajándékozás

Cikkek ajándékozásához Közösség vagy Belső kör csomagra van szükséged.

Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be! Ha még nem, válassz a csomagjaink közül!

A Globsec biztonságpolitikai fórum idei programjának egyik legérdekesebbnek ígérkező panelbeszélgetését rögtön az első reggel tartották meg Globális rendszerszintű átalakulás: hogyan értsük meg azt a világot, amely már megváltozott címmel. A legnagyobb név a résztvevők közül egyértelműen a bolgár politológus, Ivan Krasztev volt, számunkra pedig az lehetett plusz, hogy itt szólal meg a konferencia kevés magyar fellépője közül az egyik, Bajnai Gordon volt miniszterelnök. Csakhogy mindenkit lejátszott a színpadról a korábbi észt köztársasági elnök, Kersti Kaljulaid, aki lendületes stílusával és frappáns válaszaival a legnagyobb tetszést aratta a nézőtéren. A beszélgetés negyedik résztvevője Petr Pudil, cseh befektető és mecénás volt, aki Bajnaival együtt a Globsec igazgatótanácsának tagja.

Fotó: peter.drezik

Mi legyen az állam feladata a jövőben?

A moderátor rögtön az elmúlt tizenhat évről kérdezte Bajnai Gordont, aki egy Bibó-idézettel kezdte mondanivalóját arról, hogy a politikát nem lehet tartósan hazugságra építeni, ami lecke lehet mindenkinek. Az Európai Unió pedig azt a következtetést vonhatta le az Orbán-rendszer bukásából, hogy létező problémákkal kell foglalkozni, valós kérdésekre kell válaszokat keresni, mivel kizárólag olyan rendszereket lehet fenntartani, amelyeknek az állampolgárai hisznek abban, hogy az céljaikat szolgálja.

Ő is a jogállamiságról szóló kérdésre válaszolt, mint Kersti Kaljulaid, aki azonban egészen máshová lyukadt ki: Kaljulaid szerint az európai kormányoknak vissza kéne vonulniuk a közvetlen gazdasági szerepvállalástól, és meg kellene hagyniuk azt a magánszférának, az állam dolga pedig az oktatás, a szociális biztonság és az egészségügy működtetése.

Kaljulaid azzal illusztrálta a helyzetet, hogy a nyolcvanas években a kormányoknak költségvetései nagyságrendekkel nagyobbak voltak, mint bármelyik akkori nagyvállalaté, és ebből közvetlenül tudták finanszírozni a jövő technológiáit. Ma viszont az államok a demográfiai kihívások és a strukturális hiányok miatt eladósodtak, a költségvetéseik beszűkültek, miközben a globális nagyvállalatok tőkeereje és innovációs kapacitása a sokszorosára nőtt. Ha a jövőt meghatározó erő és erőforrás már a magánszférában van, miért zárjuk ki ezekből a globális stratégiai vitákból azokat, akik nem az államot képviselik? – tette fel végül a kérdést.

Ha arra koncentrálsz, hogy mit veszíthetsz, mindent el fogsz veszíteni

Amikor Ivan Krasztevtől kérdezték, hogy mi az, amit meg kellene őrizni az Európai Unióból, rögtön azt válaszolta, hogy ez rossz kérdés:

„Vagy elhiszed, hogy ismeretlen területre fogsz jutni, amiről még nem tudod egészen, hogy néz ki és milyen lehetőségeket kínál, vagy pedig arra koncentrálsz, hogy mit fogsz elveszíteni, ezért a világot egyre ijesztőbbnek fogod találni. És akkor mindent elveszítesz.”

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!

Ez a cikk a The Eastern Frontier Initiative (TEFI) projekt keretében készült, melyben más közép- és kelet-európai független kiadókkal együttműködve vizsgáljuk a régió biztonsági kérdéseit. A TEFI célja a tudásmegosztás, és az európai demokrácia ellenállóbbá tétele. A 444 összes TEFI-s cikkét megtalálod a gyűjtőoldalunkon.

Partnerek

Gazeta Wyborcza (Lengyelország), SME (Szlovákia), Bellingcat (Hollandia), PressOne (Románia), Delfi (Észtország), Delfi (Lettország), Delfi (Litvánia).

A TEFI projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.