Nem indult különösebben vidáman a prágai Globsec konferencia Befagyott határok, forró verseny, az északi-sarkkör biztonsága egy új korszakban címmel tartott beszélgetése. Elkerülhető-e egyáltalán egy sarkköri konfliktus, és a NATO vajon felkészült-e rá? - hangzott a kezdő kérdés.

Thordis Kolbrun R. Gylfadottir korábbi izlandi külügyminiszter rögtön azzal indított, hogyha lesz Európában konfliktus (nyugati elemzők és hírszerző ügynökségek közt egyre nagyobb egyetértés van abban, hogy lesz), akkor a sarkkör annak elkerülhetetlenül a része lesz. Ő úgy látja, a NATO képességei ugyan erősek, de mégis a szövetség egyik tagja megfenyegette a legerősebb sarkköri államot azzal, hogy elfoglalja, szóval nem csak a képességekről van itt szó.

Ian Brzezinski, az Atlantic Council szenior szakértője (egyébként Zbigniew Brzezinski korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó fia), a beszélgetés egyetlen amerikai résztvevője is egyetértett azzal, hogy az USA növelte a feszültséget a térségben, de kiemelte, hogy az agresszió nem az amerikaiaktól érkezett, hanem orosz részről, utóbbiak ugyanis militarizálják a régiót, GPS zavarástól a kábelelvágáson át változatos módszerekkel hibrid műveleteket indítanak onnan. És bár a NATO javuló tendenciát mutat, de még sok tere van a fejlődésnek, hogy az észak-atlanti szövetség tudja dominálni ezt a térséget, ne csak jelen legyen. Brzezinski szerint kétségtelen, hogy fejlődnek a NATO képességei, de ISR-től a jégtörő hajókig a szövetség kollektív képességein még van javítanivaló onnantól kezdve, hogy az akkumulátorok kibírják az extrém hideget, egészen odáig, hogyan kell a katonáknak álcázniuk magukat a jég országában. Szövetségként szerinte az oroszok felkészültebbek, az itt állomásoztatott eszközeiket nem vetik be Ukrajnában, ráadásul a fejlesztést is folytatják ezerrel. Sok tagállamnak van sarkköri stratégiája, de nincs közös, szövetségi szintű Arktisz-stratégia, és ez nagy hiány.

Tristan Aureau, a francia külügy tervezési igazgatója szerint az oroszok mellett Kínát is említeni kell, mint potenciális destabilizáló tényező, de fontos fejlemény, hogy 8 sarkköri államból 7 már NATO-tag, ez alapvetően változtatja meg azt, ahogyan a sarkkör jövőjéről (biztonsági szempontból) gondolkodni kell.

Johannes Koskinen, a finn külügyi bizottság elnöke részéről szóba került, hogy a finn értékelés az, hogy a sarkkörön viszonylag alacsony a feszültségek szintje, de nagy a lehetősége a komoly konfliktusnak. Ebben szerepet játszanak az orosz ballisztikus rakéta képességek, és az európai országok és Oroszország közt meglévő problémák is (ez utóbbi múlt, jelen, jövő időben is értelmezhető). Mivel gazdaságilag és erőforrásilag különböző országok nemzeti érdekei ütköznek ezen területen – és itt nem csak az oroszokról „és mindenki másról” van szó, érdemes Kínáról is megemlékezni – nagy a kockázata a konfliktusnak.

Az extrém intenzívvé váló magyar közéletet követve már évtizedes emléknek tűnik, de valójában csak néhány hónapja fenyegette meg az Amerikai Egyesült Államok elnöke a szövetségeseit azzal, hogy ha törik, ha szakad, megszerzi magának Grönlandot, így természetszerűen ez is szóba került a beszélgetésben. Mi okozza Trump Grönland-fixációját, és értelmezhető-e egyáltalán az a felvetés, hogy az USA-nak meg kell szereznie a szigetet?