250 magyar településre érkezett kőzúzalék az azbesztbotrányban érintett osztrák bányákból

belföld

2015 és 2026 között több mint 250 magyar településre érkezett szállítmány az azbesztszennyezéssel összefüggésbe hozott osztrák bányákból - írja a Pénzcentrum. A NAV által kiadott adatok alapján Németh Martin, Bük Város Önkormányzatának képviselője a Facebook-oldalán összegezte, hogy a négy érintett osztrák bányából hova szállítottak kőzúzalékot. Azt is jelezte, hogy az azbesztszennyezéssel érintett anyagok és települések pontos meghatározására ezek az adatok nem alkalmasak, mert önmagukban csak az árumozgásokat bizonyítják. Vagyis csak az megállapítható, hogy a bányákból elsődleges célként hova érkezett meg egy-egy szállítmány, ám ha valahol csak egy telephelyre vitték, ahonnan pedig később továbbszállították, azt már nem lehet követni a NAV által kiadott adatok alapján.

A térképet itt lehet böngészni, a települések listája pedig itt érhető el.

Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a minap jelentette be, hogy bécsi tárgyalásainak eredményeképp nem érkezik több azbeszttartalmú kőzet Ausztriából.

Azbeszttel szennyezett kőzúzalék Szombathelyen.
Fotó: Kelemen Krisztián/Facebook

A dunántúli azbesztbotrány április közepén robbant ki. Az első hírek Szombathelyről jöttek – a helyszínen készült riportunk itt olvasható –, de azóta kiderült, hogy a probléma számos nyugat-magyarországi településen felmerült. Jutott az azbeszttel szennyezett kőzúzalékból Zalaegerszegre, Kőszegre és több őrségi településre, sőt még Sopronba is. Legutóbb a hét elején derült ki, hogy a kőszegi vizsgálati eredmények is kimutatták az azbeszt jelenlétét, ami alapján a rohonci bánya is érintett lehet.

Kapcsolódó cikkek

A már bezárt bányákhoz hasonlóan a rohonci bányából is hozhattak azbesztszennyezett kőzúzalékot

A hatóság elkezdte a rohonci bányákból származó kőzúzalékok felderítését és laboratóriumi vizsgálatát.

Herczeg Márk
katasztrófa

Sopron 19 utcájában mutattak ki azbeszttel szennyezett követ

Harmincnégy útszakaszt vizsgáltak meg. Átmeneti megoldásként sebességkorlátozás és kálcium-klorid kezelés jöhet.

Haász János
belföld

Azbeszttel szennyezett aszfalttal mérgezik a szombathelyieket, 30-szoros a munka-egészségügyi határérték-túllépés az Oladi-platón

A kőzúzalékot osztrák bányákból szállították ide.

Gazda Albert
belföld

Aztbesztcsapás: Őriszentpéteren és Velemben öt, Kőszegen tucatnyi helyen használhattak súlyosan rákkeltő kőzúzalékot

40 település is szennyezett lehet, az egyedi bejelentések száma meghaladta a 400-at.

Gazda Albert
belföld

Zalaegerszegre is jutott az azbeszttel szennyezett kőzúzalékból, utcákat és parkolót is lezárnak emiatt

Mintát fognak venni minden olyan közterületen, amelyről feltételezhető, hogy esetleg azbeszttartalmú kőzúzalékkal fedett.

Székely Sarolta
belföld

Szombathely Rózsadombjának indult, most az udvarra se mehetnek ki a súlyos azbesztszennyezés miatt

Mindenki összevissza építkezhetett az oladi platón, ahol április elején derült ki: évekkel korábban azbeszttel szennyezett kövekkel borították az utat.

Tóth-Szenesi Attila, Németh Dániel
belföld