Kocsis Máté bocsánatot kért Magyar Péter édesanyjától

POLITIKA

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága még május végi ülésén döntött úgy, hogy nem függeszti fel Kocsis Máté mentelmi jogát.

Kocsis Máté
Fotó: Németh Dániel/444

Az ügy előzménye, hogy a Fidesz volt frakcióvezetője korábban arról beszélt, tudomása szerint Magyar Péter édesanyja feljelentést tett ellene „valamiért”, majd azt ígérte, hogy ő is meg fogja szavazni saját mentelmi jogának felfüggesztését a parlamenti ülésen. A valamiért valójában az volt, hogy Kocsis tavaly kérdésnek álcázva azzal vádolta meg Erőss Mónikát, hogy intézkedett a Tisza érdekében a bíróságon. Erőss ugyanilyen jellegű poszt miatt Deutsch Tamást is feljelentette rágalmazásért.

A mentelmi bizottság döntése után két héttel Kocsis Facebook-posztban kért bocsánatot Erőss Mónikától. Mint írta:

„Akár túl is léphetnénk tehát az egész történeten, hiszen bíróság elé már nem kerül, de a politikai kultúra színvonalának emelése érdekében tennék ma egy kísérletet, hátha meghonosul.”

Ezután került sor a bocsánatkérésre, Kocsis azt írta, megköveti dr. Erőss Mónikát és bocsánatot kér tőle „az általa sérelmezett mondatok miatt”.

Kocsis Máté azért hozzátette azt is:

„A vonatkozó mondatot most nem ismételném meg, de több okból is vállaltam volna a bíróság előtt zajló vitát. Közszereplők között, közügyben, felfokozott kampányhangulatban zajló szóváltásról van szó, így a tűrésküszöbnek magasabban kell lennie, továbbá bármilyen ítélet született volna, az hivatkozást jelenthetne a nyilvánosság előtt Magyar Péter hasonló vagy hasonlóan durva (ez megítélés kérdése) mondataival kapcsolatban.”

A teljes poszt itt olvasható:

FRISSÍTÉS 13:25

Facebook-posztban reagált Kocsis írására Melléthei-Barna Márton tiszás országgyűlési képviselő, Magyar Péter sógora.

Mint írta, posztját nem képviselői minőségében tette közzé, hanem „mint a veled szembeni feljelentést író ügyvéd”.

Melléthei-Barna Márton azt írta, Kocsis érvelésével szemben Erőss Mónika nem közszereplő, majd ellentétben Kocsissal ő azért leírta, hogy milyen állításokat tett korábban Kocsis Magyar Péter édesanyjáról.

„Kocsis Máté kijelentése egy 42 évnyi szolgálat után nyugalmazott, köztiszteletnek örvendő bíróra vonatkozott és így szólt: »Magyar Péter édesanyja ilyen alkoholmámoros bulikon szokta befolyásolni a saját fia érdekében a kollégákat«. Kocsis Máté nem állított kevesebbet, mint, hogy dr. Erőss Mónika, illetve a Tisza Pártot érintő ügyekben eljárt bírák hivatali visszaélések sorát követették el, mindezt ráadásul alkoholmámoros bulikon tették. Ezek az állítások nem »Erőss Monika által sérelmezett mondatok«, hanem színtiszta hazugságok, olyan állítások, amelyeknek egyfelől semmilyen alapjuk sincs, másfelől az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat is képesek megrendíteni.

A tiszás politikus szerint Kocsis Máténak a Fidesz frakcióvezetőjeként kiemelkedően nagy felelőssége volt a közbeszéd alakításában, a bocsánatkérését pedig feleslegesnek nevezte. Posztját azzal zárta:

„Kocsis Máté úgy tesz, mintha még ő lenne a jófiú. Nem, Máté, nem vagy az. Egy tisztességes magánembert rágalmazó gyáva alak vagy, aki még bocsánatot sem tud rendesen kérni. Szégyelld magad, Kocsis Máté!”

Kapcsolódó cikkek