Délelőtt megszavazták, éjjel kihirdették: a lehető leggyorsabban szűnik meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal

POLITIKA

Július közepére megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal, miután Sulyok Tamás köztársasági elnök már alá is írta az erről szóló, kedd délelőtt elfogadott törvényt. Ez a lehető leggyorsabb tempó.

Bár a parlament honlapján szerda reggel még az szerepelt, hogy a törvény a köztársasági elnök aláírására vár, a Magyar Közlöny kedd késő esti számában már kihirdették azt, így 15 nap múlva hatályba is lép.

Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke a tihanyi Tranzit fesztiválon 2024. augusztus 24-én.
Fotó: Krizsán Csaba/MTI/MTVA

A több mint 6 milliárd forintból működő hivatal volt a NER legundorítóbb szervezete, a választás után semmilyen látható tevékenységük nem volt. A hivatal megszüntetéséről szóló javaslatot 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodás mellett fogadták el kedden.

Sulyok a másik, kedden elfogadott törvényt is aláírta, ez a polgármesterek és a vármegyei közgyűlési elnökök javadalmazásának korlátozásáról szól.

Kapcsolódó cikkek