Ha hinni lehet Aleksandar Vučić június 27-i bejelentésének, a szerb elnök hamarosan lemond elnöki tisztségéről. Az államfő „előre bejelentett” és önkéntes lemondásával akár balkáni bálvánnyá is válhatna, ha nem Szerbiában lennénk, és ha nem Vučićról lenne szó. A balkáni erősember a társadalmi elégedetlenség és az alkotmányos korlátok miatt próbál elébe menni a fejleményeknek és átörökíteni hatalmát a köztársasági elnöki székből a kormányfőibe. Valóban ennyire könnyű lenne székfoglalósdit játszania Vučićnak, és ki lehet e tekintetben a példaképe?

Vučić egyszeregy

Az államfő öreg motorosa a szerb belpolitikának, sokan Slobodan Milošević legjobb tanítványának tartják. A hasonlat korántsem véletlen: a fiatal Aleksandar az 1990-es évek végén, a koszovói háború időszakában tájékoztatási – vagy ha úgy szeretnénk, propagandáért felelős – miniszter volt, aki Milošević, majd később Vojislav Šešelj mellett tanulhatta ki a politikacsinálás- és manipulálás csínját-bínját. Ezek a mai napig használt eszközök: a politikai hangulat különféle álválságokkal való befolyásolása, a közvélemény tematizálása a személye ellen tervezett merényletkísérletekkel, vagy az Arany Málna-díjas és könnyektől sem mentes interjúk a Szerbiára nehezedő nemzetközi nyomásról.

Mióta lényegében háborús bűnösöktől elsajátította a politizálás fortélyait, Vučić a 2010-es évektől kezdve tudatosan formálja saját kedve szerint a szerb politikai viszonyokat anélkül, hogy Szerbia alkotmányos berendezkedéséhez különösebben is hozzányúlna. 2014-től kezdve sorozatosan tölti be a legfontosabb közhatalmi pozíciókat, de befolyását tekintve már ezt megelőzően a szerb belpolitika MVP-jeként tartották számon. 2014 és 2017 között miniszterelnök, 2017-től pedig köztársasági elnök, aki ráadásul 2023-ig bokros teendői mellett a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöki tisztségét is betöltötte.Az elmúlt időszakban viszont két fronton is szorult helyzetbe került: egyrészt, nem sikerült felülkerekednie az újvidéki vasútállomás tragédiájából kinövő diáktüntetéseken, másrészt államfői megbízatása jövő év közepén lejár. A szerbiai alkotmány értelmében pedig Vučić, aki már második alkalommal tölti be ezt a pozíciót, nem indulhat egy harmadik ciklusért.

Vučić politikai zsenialitása éppen az ilyen esetekben válik nyilvánvalóvá. Pánik helyett inkább összekötötte a problémaköröket – a növekvő társadalmi nyomást, a népszerűségvesztést, valamint azt, hogy már nem lehet újra államfő –, és a tőle megszokott módon, saját maga próbálja alakítani a narratívát.