Megvan, hogyan kerülhet vissza az államhoz a KEKVÁ-kba kiszervezett vagyon

belföld

A kormány javasolja, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelői alapítványokba (KEKVÁ-k) kiszervezett vagyon kerüljön vissza az államhoz – erről beszélt Görög Márta igazságügyi miniszter vasárnapi videójában. A miniszter tájékoztatója szerint a közérdekű vagyonkezelő alapítványok a gyakorlatban eddig magánalapítványként működtek, miközben állami vagyont kezeltek. Az Európai Bizottság közérdekkel ellentétes, szabályozatlan privatizációként azonosította a KEKVÁ-k jelenlegi működési formáját.

„Természetesen csak az a vagyon kerül az államhoz, ami eredetileg is állami vagyon volt. Azokban az esetekben, ahol nem csak az állam tett az alapítványba vagyont, hanem más szereplő is, ott az utóbbi vagyonrész el lesz különítve, és visszakerül ahhoz, aki azt beletette” – mondta Görög Márta.

Az igazságügyi miniszter kitért az egyetemeket fenntartó alapítványokra is. Hangsúlyozta, hogy ezek esetében fontos, hogy az átalakulás ne okozzon zavart a tanév kezdetén. „Ezért az ilyen alapítványok esetében a szerkezeti és szervezeti átalakulás határideje 2027.” Az ilyen alapítványok kuratóriumait azonban újraválasztják.

„A felsőoktatást érintő alapvető változtatás, hogy a törvénycsomag helyreállítja az egyetemi autonómiát. Visszaadja és megerősíti az egyetemi szenátusok jogköreit. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy az egyetemi és innovációs források újra elérhetővé váljanak. Vagyis, hogy a magyar hallgatók visszakerüljenek az Erasmus programba. A magyar kutatók és kutatásfejlesztésben dolgozók pedig ismét hozzáférjenek a Horizont programokhoz.”

A rektorok kiválasztása minden egyetemen a szenátus meghatározó jogosítványa lesz. A szenátus tagjait az egyetemi közösség választja meg egységes, törvényben garantált szabályok alapján. Ott, ahol ezek a szabályok jelenleg nem teljesülnek, ott új szenátust kell választani – zárta Görög.

Az már június végén kiderült, hogy elszámolási biztos veszi leltárba a KEKVÁ-k vagyonát.

Kapcsolódó cikkek