állami vagyon

Repülőrajt magyar módra: 136 milliárd forint az állami vagyonra, aprópénz Brüsszeltől és 385 milliárdnyi kamatkiadás

Sokkal pocsékabbul kezdte az idei évet a költségvetés, mint tavaly, ez pedig nem jó előjel. A 2024-es költségvetés is villámgyorsan omlott össze.

Székely Sarolta
gazdaság

Befagyasztott orosz vagyonból adnának 30 milliárd eurós hitelt Ukrajnának a G7 egyes vezetői

Nincs egyetértés a blokkon belül, az Európai Központi Bank elnöke pedig több szempontból is kifogásolta az ötletet.

Bódog Bálint
külföld

Tavaly 371 milliárdos veszteséggel zárt az állami vagyonkezelő cég

Például azért, mert átadtak 172 milliárd forintnyi állami vagyont ingyen. Hogy kinek, az nem derül ki a beszámolóból.

Haász János
gazdaság

Megkönnyítené a kormány az állami vagyon értékesítését, hogy több bevételhez juthasson „a kritikus gazdasági helyzetben”

Több esetben lesz mellőzhető a versenyeztetés.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Az állam csak tavaly 648 milliárd forintnyi állami vagyont adott át ingyenesen

Gigantikus talicska.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Több törvényt módosítanak, hogy ingyen kijátszhassanak állami tulajdonú sportlétesítményeket

Mager Andrea nem ad érdemi magyarázatot arra, miért kerülhet ingyen magánkézbe állami vagyon.

Herczeg Márk
gazdaság

Ha minden a kormánypárt tervei szerint alakul, a jövőben még egyszerűbb lesz haveroknak átjátszani az állami vagyont

Győrffy Balázs egyéni módosító indítványa alapján a kormány egyedi határozatban, minden külső kontroll nélkül jelölhetné ki, hogy ki képviselje tulajdonosként az állami cégeket.

Király András
POLITIKA

Mekkora Fidesz–MSZP-összeborulás, és milyen fontos ügyben: abban egyeztek meg, hogy INGYEN odaadják az állami vagyont a vadászkamarának!

Legalább az igazán fontos dolgokban számíthat a kormány az MSZP-re, és fordítva!

Herczeg Márk
parlament