Nagy vita volt a Tisza frakcióban arról, hogy miért kell ilyen gyorsan átnyomni Polgár Judit jelölését – mondta egy tiszás képviselő a Telexnek a parlamentben. Arról beszélt, sok potenciális név pörög, de ezek a javaslatok jellemzően a párton kívülről jönnek.
A Tiszának egyelőre nincs konkrét jelöltje – erősített rá Bujdosó Andrea frakcióvezető egy sajtótájékoztatón. A frakció a héten többször ülésezik és egyeztet. Az eddig felmerült neveket nem árulta el. Az MTI tudósítása szerint arról is beszélt, most „alaposabban egyeztetnünk kell".
Bujdosó szerint lehetett volna szerencsésebb is a kommunikáció, és ha ez máshogy történt volna, akkor „sikeresebb és eredményesebb” lett volna Polgár Judit támogatása a köztársasági elnöki pozícióra. Szerinte Magyar Péter a hétfői videóban mindent elmondott ezzel kapcsolatban. (Miután Polgár Judit kiposztolta, hogy nem vállalja a felkérést, Magyar arról beszélt, a történtekért őt terheli a felelősség.)
Bujdosó azt mondta, Polgár neve hamarabb felmerült a frakcióban, de Magyar vasárnapi posztja előtt - amiben arról írt, megkérdezi Polgárt, lenne-e köztársasági elnök - nem született döntés.
Bujdosó szerint egyébként Magyar nem döntött egy személyben, hiszen „nem volt döntés, annyi volt, hogy megkérdezi Polgár Juditot, hogy vállalja-e felkérést”. Bujdosó azt állította, hétfőn megvitatták a frakcióban a kérdést, és mindenki Polgár Juditot tartotta a legalkalmasabbnak a jelöltek közül.
Arra a kérdésre, hogy hiba volt-e a társadalmi konzultáció elmaradása, azt mondta, erre most lesz lehetőség. Magyart emiatt hétfőn számon kérték, de azt mondta, nem is társadalmi konzultációt ígért, csak javaslatokat várt (hogy ez hogyan zajlott pontosan, arról itt is írtunk). A Polgár-fiaskó után Magyar kedden a parlamentben próbált úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Holott hétfőn látványosan kudarcot vallott, azt a napot nem ő nyerte.
„Sajnálom, ha az örömömből és a feltétlen bizodalmamból fakadó lelkesedésem okozta kommunikációs hibák hozzájárulhattak a kialakult helyzethez és a döntéséhez” – kommentálta a miniszterelnök az államfőválasztás körül kialakult helyzetet.
Szombaton, amikor Sulyok Tamás aláírta az alaptörvény módosítását, úgy tűnt, Magyar Péter az április 12-e óta vívott legnehezebb csatáját is megnyerte. A győztes pozícióból azonban sikerült az első politikai és presztízsveszteségét elszenvedve kijönnie, bár azt nem tudni, ki nem kényszerített hibát vétett, vagy kényszerpályán eltaktikázta magát.
Élete megtiszteltetésének tartja, de nem érez magában elég erőt ahhoz, hogy magára vállalja egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét.
Magyar Péter szombaton még amellett tett hitet, hogy füstös szivarszobák helyett közösen döntsünk, majd vasárnap este már azt közölte, hogy hétfőn megkérdezi Polgár Juditot, akar-e ő lenni a köztársasági elnök.
Bemutatkozott az új házelnök is. Emlékezetesre sikerült.