Azon persze lehet (és szerintem majd kell is) még vitatkozni, hogy az alaptörvény 17. módosítása mennyire volt oké. Az a lóláb viszont már ott is jócskán kilógott, hogy az ún. társadalmi egyeztetési folyamata hogy nézett ki az egész hercehurcának.
A szokásos 8 nap helyett csak 5 volt biztosítva arra, hogy bárki elmondja a véleményét (összesen 22844 beadvány érkezett a megadott határidőn belül), hogy milyen eredménye lett ennek, arról született ugyan egy összegzés, és bár abban is megjelent egy sor olyan probléma, amit többek közt jogvédő szervezetek felvetettek, valójában ez nem befolyásolta az alaptörvény módosítását, abban a köztársasági elnök és az alkotmánybírák elmozdításától (amiről már a kampányban volt szó) egészen a cikluskorlátozásig (amiről viszont nem*) minden benne maradt.
Sulyok Tamás köztársasági elnöki pályafutására mindenesetre pontot tett, hogy szombaton délután aláírta alaptörvény-módosítást, ezzel pedig elkezdődött a történet következő fejezete.
Első körben Forsthoffer Ágnes házelnök tölti be a megüresedett posztot, egészen addig, míg meg nem választják az új elnököt.
Na de ki lesz az??
És itt most akkor nézzük meg, időrendben hogyan történtek a dolgok az elmúlt időszakban.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
Nem ért vele egyet, de nem volt szerinte más lehetősége. Úgy látja, hogy a köztársasági elnökök legitimációja is véget ért ezzel.
Egészen addig, míg meg nem választják az új elnököt.