New York Times: a szaúdiak megállapodtak az Egyesült Államokkal, hogy saját maguk dúsítsák az atomerőművekhez szükséges uránt

külföld

New York Times szerint a Trump-kormányzat szerdán bejelentheti, hogy átfogó nukleáris megállapodásra jutott Szaúd-Arábiával, lehetővé téve a szaúdiaknak, hogy saját maguk dúsítsák az atomerőműveihez szükséges üzemanyagot.

Amerikai tisztviselők szerint a Trump-kormányzat úgy számol, az egyezmény milliárd dolláros megrendeléseket jelenthet az amerikai nukleáris iparnak, elsősorban a Westinghouse-nak, amely így nagy számban értékesítene külföldön atomreaktorokat.

Bár a megállapodást valószínűleg sok republikánus támogatná, mindkét pártból vannak olyan amerikai törvényhozók (plusz Izrael), akik ellenzik a tervet, ők attól tartanak, hogy Szaúd-Arábia egy polgári célú nukleáris programot később atomfegyverek kifejlesztésére használhatná.

Fotó: CHIP SOMODEVILLA/Getty Images via AFP

A megállapodásról évek óta folynak tárgyalások. A Biden-kormányzat idején úgy tervezték, hogy egy szélesebb körű alku része lesz, amely magában foglalta volna a szaúdi-izraeli diplomáciai kapcsolatfelvételt is, de ezeket a reményeket a Hamász 2023. október 7-i, Izrael elleni támadása elsöpörte. Trump azonban elválasztotta az amerikai–szaúdi polgári nukleáris együttműködést Izrael elismerésétől. Trump és Mohamed bin Szalmán tavaly novemberben, a herceg fehér házi látogatása során állapodott meg arról, hogy folytatják az amerikai–szaúdi polgári nukleáris együttműködést. Az amerikai és szaúdi tisztviselők azóta tárgyaltak a tervről.

A New York Times értékelése szerint az egyezményről várhatóan heves vita bontakozik ki. Trumpnak állítólag olyan feltételekbe kellett beleegyeznie, amelyek korlátozhatják a nemzetközi ellenőrök hozzáférését bizonyos szaúdi létesítményekhez, valamint az amerikai elnök azt is elfogadta, hogy egy Szaúd-Arábiával közösen elvégzett, az atomüzemanyag-gyártás gazdaságosságát vizsgáló tanulmány után a szaúdiak engedélyt kaphatnak urándúsításra vagy plutónium újrafeldolgozására saját területükön.

Más, hasonló egyezményekhez képest Trump jelentős engedményeket tenne. Amikor az Egyesült Államok hasonló egyezményt kötött az Egyesült Arab Emírségekkel, jóval szigorúbb feltételeket szabtak: az Egyesült Arab Emírségek beleegyezett a szigorú ellenőrzésekbe, és aláírta az úgynevezett „kiegészítő jegyzőkönyvet” a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel, lemondott arról, hogy saját nukleáris üzemanyagot állítson elő, megszüntetve annak lehetőségét, hogy olyan infrastruktúrát építsen ki, amely atomfegyver előállítására alkalmas.

A szaúdi koronaherceg korábban kijelentette, hogy ha Irán atomfegyvert fejleszt, akkor Szaúd-Arábia is ezt fogja tenni. Trump és Mohamed bin Szalmán májusban összetűzésbe került az iráni háború miatt. A koronaherceg nem engedte, hogy az amerikai hadsereg használja a szaúdi légteret, amikor kereskedelmi hajókat kísértek volna át a Hormuzi-szoroson.