Elkezdték megépíteni a fenékküszöböt Paksnál, ami tartósan segít megemelni a Duna vízszintjét, ezzel párhuzamosan előkészítik a két, 80 méteres bárkát, amelyeket esetleg el kell majd süllyeszteni a partra 45 fokos szögben, hogy a vizet tereljék, jelentette be a szerdai kormányülés utáni Kormányzati Tájékoztatón Magyar Péter. A tájékoztatón részt vett Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal vezetője, és Gacsályi József, Országos Vízügyi Főigazgatóság igazgatóhelyettese is.
A folyó bal parti szakaszon a honvédség katonái dolgoznak, a jobb parti, az erőmű oldalán, a nagyobb vízhozamú részen a kijelölt vállalkozók dolgoznak, mondta Magyar. Több cég is ajánlott fel segítséget, a Strabag Zrt. például ingyen ajánlott fel technológiát, szállítást és alapanyagot, és ugyanez igaz a KÉSZ Zrt.-re is. „Kicsit, de csak kicsit fájóan hiányoznak a NER-es oligarchák és cégek, ők valahogy nem jeleskedtek eddig a felajánlásban, de Szíjj, Garancsi, vagy Mészáros kedvéért elmondom újra a mailcímet, amin a felajánlást meg lehet tenni: duna@vih.gov.hu”, mondta Magyar, aki aztán ironizált kicsit Mészáros jachtjáról, mondván, hátha azt felajánlja majd.
Magyar a tájékoztató egy későbbi pontján a 80 méteres bárkákról is beszélt: az egyiket a Botond hozta Mohácsról, a másik úton van, mind a kettő 10 méter széles, 3 méter magas, a mohácsi híd építésénél teljesítettek szolgálatot, a tulajdonos első szóra felajánlotta őket. Egy bárka 20 centis vízemelkedést okoz majd. Vízzel lehet majd őket elsüllyeszteni, nem kell követ tenni beléjük a süllyesztésükhöz, mint például az uszályokba kellene. Holnap reggelre lesznek a bárkák rögzített állapotban a Dunán a helyükön, hogy ha kell, akkor elkezdődhessen a süllyesztés.
Magyar szerint az elmúlt napokban sokan dezinformáltak a helyzetről és a lehetséges megoldásokról, és főleg azok hangosak, akik 16 évig semmit nem csináltak a helyzet javításáért, pedig Paksnak és az MVM-nek lett volna pénze a fejlesztésre. Azt is felrótta a Fidesznek, hogy semmilyen terveket nem készített, így a jelenlegi kormánynak mindent a nulláról, vagy mínusz tízről kellett kezdeni. Magyar megköszönte a szakemberek munkáját, hogy az utóbbi hetekben 0-24-ben a hazájukat szolgálják, és a magyarok biztonságáért dolgoznak.
A kormányfő azt mondta, apadásnak indult a Duna, vasárnap, hétfőn érheti el a -132 cm-es szintet. Ez az a szint, amelynél le kellene állítani egy turbinát a működő kettőből. Utána sem javul várhatóan számottevően a helyzet, -136-137 centi körül lesz, -140 körüli szintnél mindent le kellene állítani, mondta Magyar Péter.
Kádár Pál arról beszélt, hogy ők hangolják össze az állami szervek működését, komoly ütemterv van a megvalósításra, és minden felajánlást érdemben vizsgálnak majd. A projekt gazdája a Vízügyi Igazgatóság, a tervezésben a BME csapata segített. Az erőmű vezetésére két dologban számítanak: biztonságos üzemeltetés, és a munkálatok támogatása. Az Energetikai Hivatal szaktudása is fontos, a Honvédség a megvalósításban segít. Magyar Péter szinte óránként jelentést kér, van, hogy személyesen vesz részt a bejárásokon, mondta Kádár.
Gacsályi József azt mondta, Paks és Dunaszentbenedek között van a beavatkozási terület, és bemutatta a helyszínrajzot is, zölddel a Dunában keresztben a fenékküszöb:
Gacsályi azt is mondta, várhatóan 30 nap alatt tudják megépíteni a fenékküszöböt, ami a -140 cm-es vízszintet nagyjából fél méterrel emeli majd meg, a nagy vízszintnél, árhullámnál viszont nem lesz jelentősége.
A műszaki részleteket Gacsályi perceken át sorolta, sajnos vízimérnöki végzettség híján ezeket felelősen nem tudjuk most tolmácsolni, viszont ilyen látványos ábrákat tudunk mutatni:
Ez pedig az elsüllyesztett bárkák hatása lesz:
Ha a beavatkozásokat megcsinálják, a paksi erőmű mind a 8 turbinája működni tud majd. A hajózás miatt a fenékküszöbnél valamennyit majd vissza kell bontani.
A „műtárgy” akkor maradhat végleges, ha minden engedélyt megkap majd, mondta Magyar. Most olyan megoldást kellett találni, amely a következő hetekre ad megoldást, és amely a hidegvizes csatornához minél közelebb van, tette hozzá.
A fenékküszöb hatmilliárdba kerül, ezt a haváriaalapból csoportosítják át. Az építésében részt vevő cégek kiválasztása zajlik, és nem abból a kőbányából jön a kő, amelyre sokan gondolnak, mert az drága. A polgárdi bányából jön sok kő, és zajlanak robbantások, mert ennyi kő nem áll rendelkezésre. Utolsó fillérig minden forinttal el fognak számolni a kivitelezők, mondta Magyar.
Arra a kérdésre, hogy miért nem hamarabb süllyesztettek bárkákat, arra azt mondta Magyar, a szakemberek óvatosságra intettek, mert Ausztriában is kísérleteztek hasonlóval, és nem volt teljes siker, másrészt ha valami probléma van a süllyesztéssel, elszabadul a bárka, akkor az olyan gyors vízszintcsökkenést okoz, ami az erőmű havária-leállítását okozhatja.
Ez a vízállás megkérdőjelezheti a Paks2-re kiadott környezetvédelmi engedélyt is, mondta kérdésre Magyar Péter.
Szó esett a romániai uszálysüllyesztésről is, Gacsályi erről azt mondta, természetesen vizsgálták, de nagy különbség, hogy ott egy dunai mellékágat kellett lezárnia, nem pedig egy főmederi szintemelés volt egy cél. Az uszályt kővel kell megtölteni, a bárka vízzel süllyed el. Egyébként nem fog tökéletesen felfeküdni az egyenetlen mederre, úgyhogy kövekkel fogják kipótolni és megtámasztani.
A kormány szerdán Pakson ülésezett, Magyar Péter aznap jelentette be, hogy úgynevezett fenékküszöböt építenek a Dunán Paksnál, hogy a rekordalacsony vízállás miatt ne kelljen leállítani az erőművet, és ha kell, két 80 méteres bárkát is elsüllyesztenek keresztben a folyón, amelyek így víz alatti gátként emelnék meg a vízszintet. A fenékküszöb munkálatai pénteken kezdődnek, és éjjel-nappal folynak majd. A bárkákról is pénteken döntenek a tervek szerint. Romániában egyébként hasonlóval próbálkoztak, de eredménytelenül.
A fenékküszöbhöz első körben 35 ezer, később összesen 110 ezer köbméter követ használnának fel. Ez néhány héten belül biztosíthatja, hogy az atomerőmű hűtőcsatornájánál a vízszint ne csökkenjen mínusz 90 centiméter alá, elkészülte után pedig akár egy méterrel is megemelheti ott a Duna vízszintjét. A kormány számításai szerint egy későbbi árvíznél a műtárgy nem jelent majd veszélyt.
A kormányfő a paksi helyzetet helikopterről nézte meg, ami miatt bírálta őt Hadházy Ákos is és fideszesek is, mire Magyar egy kommentben igyekezett megmagyarázni, hogy szerinte ez miért más, mint amikor a fideszesek helikoptereznek.
Múlt hét elején még úgy nézett ki, hogy 44 év után először teljesen leállhat a paksi atomerőmű a Duna alacsony vízállása miatt, ez végül azonban elmaradt, végig működésben maradt az egyik turbina – bár egy ponton ennek a működése is veszélybe került. Hétfőn aztán Magyar bejelentette, hogy visszakapcsolnak egy turbinát.
Hétfőn a szokásos napirend előtti beszédében Magyar Péter szintén a klímaváltozásról, a vízhiányról és ezek következményeiről, például az áramszűkéről beszélt, érintve természetesen a paksi erőmű helyzetét is.
A múlt héten még az is felmerült, hogy 44 év után először teljesen leállhat az atomerőmű.
Az erőmű az ország áramtermelésének 20 százalékáért felel, de az államtitkár szerint a leállás nem érinti a lakosságot, csak az ipari nagyfogyasztókat.
A románoknál is kipróbált módszerről a miniszterelnök a kihelyezett kormányülésen beszélt. Azt mondta, külső beavatkozás nélkül a Duna jövő hétre annyira leapadhat, hogy ismét felmerülhet a paksi atomerőmű teljes leállítása. A kiemelt kormányzati beruházás 6 milliárd forintba kerül.
A helikopterezésre Hadházy Ákos és Takács Péter is azonnal lecsapott, a miniszterelnök egy kommentben magyarázta el, hogy ez most miért más.
Klímaváltozásról, vízhiányról és ezek következményeiről beszélt a kormányfő a parlamentben napirend előtt. Azt mondta, ez volt az első válság, amely politikailag is megosztotta az országot, de véget vetnek az ellenzékbe került Fidesz „legyen minden rosszabb” mentalitásának.
A Paksi Atomerőműben ülésezik szerdán a kormány.