Kapitány István menesztette a Magyar Posta vezérigazgatóját

POLITIKA

Kapitány István péntek reggel egy rövidke Facebook-posztban jelentette be, hogy menesztette Láng Gézát a Magyar Posta éléről. „Bejelentem: visszahívtam Dr. Láng Gézát a Magyar Posta Zrt. igazgatóságának elnöki tisztségéből, a társaság igazgatósága pedig megszüntette a vezérigazgatói munkaviszonyát” – írta Kapitány. A döntés okáról nem közölt részleteket.

Láng Géza 2025 januárjában került a Magyar Posta élére, miután Nagy Márton akkori nemzetgazdasági miniszter őt jelölte elnök-vezérigazgatónak. Láng addig lényegében a kormányból felügyelte a vállalatot: 2019-től előbb a Miniszterelnökségen, majd a gazdasági tárcánál dolgozott az állami vagyonért és postaügyekért felelős helyettes államtitkárként, és tagja volt a Magyar Posta igazgatóságának is.

Kinevezésekor elődjének, Balczó Barnabásnak alig több mint két év után kellett távoznia. Balczót 2022 novemberében nevezték ki, fő feladata a postai hálózat átalakítása és modernizálása volt. Nagy Márton 2024 végén jelentette be a leváltását, az akkori minisztériumi indoklás szerint azért volt szükség új vezetésre, mert sikeresen lezárult a Magyar Posta középtávú átalakításának első szakasza.

Láng számára egyébként nem volt új terep a Posta: pályáját 2003-ban a társaság leányvállalatánál, a Posta Biztosítónál kezdte, ahol nyolc évet dolgozott. Arról Kapitány péntek reggeli bejelentésében nem írt, hogy ki veszi át a Magyar Posta vezetését.

Kapcsolódó cikkek