Egy Facebook-posztban számolt be arról egy járókelő nő, hogy augusztus 14-én arra lett figyelmes, hogy a Lehel téri metrómegállóban egy erős testalkatú férfi a nyakánál fogva a falhoz nyom egy síró nőt. A járókelő egy másik nővel együtt közbeavatkozott, megfogták a nő kezét, és amikor a férfi kiabálni kezdett velük, akkor sem tágítottak, a bántalmazott nővel együtt a Lehel téri piachoz szaladtak, ahol aztán hívták a rendőrséget.
A nő bejegyzése szerint a bántalmazott nő zsebében volt egy 60 napra szóló bírósági távoltartási végzés a férfival szemben, amiért korábban is bántalmazta már őt, volt, hogy sodrófával ütötte. A beszámoló szerint azonban miután a rendőrségen négy órát várakoztak, közölték velük, hogy a nőt nem fogják most kihallgatni, a férfit pedig elengedik. A rendőr arra hivatkozott, hogy meg van kötve a keze.
A bejegyzés széles tömegekhez eljutott, ezért megkerestük a rendőrséget, hogy megtudjuk pontosan mi történt. Válaszukban azt írták, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei 2026. augusztus 14-én, pénteken délután bejelentés alapján mentek ki a Lehel térhez, ahol a támadó férfit elfogták és előállították.
„Tekintettel arra, hogy a férfi a korábban a bíróság által hozott megelőző távoltartás szabályait megszegte, így emiatt már akkor eljárás indult ellene. Időközben a férfi magatartása miatt vele szemben újabb bűncselemény gyanúja (zaklatás minősített esete) merült fel, ezért ellene a XIII. Kerületi Rendőrkapitányság elfogatóparancsot bocsátott ki. A BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályának nyomozói a férfit augusztus 16-án délelőtt elfogták, előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki. A kihallgatása végén a férfit őrizetbe vették.”
Arról, hogy milyen anomáliák vannak a megelőző távoltartási végzésekkel kapcsolatban és azok, hogyan nem védik a nőket ebben a cikkben írtunk korábban.