„A HVG kedvéért jelzem, hogy sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat” – posztolta Magyar Péter, miután a HVG több, egymástól független forrásra hivatkozva arról írt, hogy kedden szóba került Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter lemondása.
A lap Tótth András energetikai államtitkár lemondásának hátteréről próbált meg többet kideríteni. A pontos személyes okokról nem derült ki semmi, azt viszont megírták, hogy Tótth az utolsó hetekben már egyszerre három feladatot vitt:
Az elmúlt fél évben sok dolga volt, a paksi krízis kezelése is a minisztérium dolga volt, miközben az államtitkárságok káderhiánnyal küzdenek – Tótth ráadásul egy újabb helyettes államtitkárság létrehozását is sürgette, mert nem tudta már kire osztani a feladatokat.
A lap szerint bár Tótth a kinevezése óta sokakkal ütközött, a felmentése nem volt a levegőben. Azt írták, Tótth távozása aligha lehet független attól az értesülésüktől, hogy kedden szóba került Kapitány lemondása, ráadásul saját kezdeményezésre.
Kapitány a cikk megjelenése után posztolt:
„Nem mondtam le, és nem is fogok! Hiába terjeszti ezt a cáfolat ellenére is egy szebb napokat látott lap. Szolgálni jöttem, a magyar emberekért és egy erősebb gazdaságért dolgozom. Egyetlen dologról mondtam le: a fizetésemről.”
Magyar Péter pedig először a kommentekben hasonlította a HVG-t az Origóhoz, majd a cikk elején idézett posztban írt arról, hogy „a szabad sajtó renoméjának talán jót tenne, ha nem terjesztenének világosan megcáfolt, Megafon szintű hazugságokat”.